IMG_1231

Megküzdöttünk nagyjából az időátállással és az első éjszaka elé néztünk, amikor már az osztály szinte minden tagja megérkezett. TripAdvisor-on keresgéltem, míg nem találtunk egy helyet, ahol elképesztő kilátást írtak, így elhatároztuk, hogy elmegyünk oda.
IMG_1240
Először, a dán hagyományokhoz hűen az egész osztállyal együtt elmentünk vacsorázni. Mivel az magot az osztalyban nagyjából mi fiúk 5-en képviseljük, ezért a Hooters-be mentünk, ami azért is jobb volt, mert legalább olyat ehettünk, ami kicsit hasonlít az európai ételekhez. ( nem mellesleg a pincérnők is elképesztően kedvesek és szépek voltak) Elég fura volt, miután beültünk, nagyjából eltelt félóra,megvacsoráztunk, ittunk néhány sört, majd a kis kínai pincérnők megkértek minket fiúkat, hogy álljunk fel a színpadra és táncoljunk a Makarena-ra. Teljesen értetlenül álltunk a dolog előtt, de mit lehet tenni, egyszer élünk, megcsináltuk, a közönség legnagyobb örömére, mindenki tapsolt,ujjongott, meg természetesen videózott.(Ezt a videót azt hiszem nem fogom feltölteni) Ezután mentünk tovább egy BlueFrog nevű helyre, ami ilyen félig étterem, félig bár volt, iszogattunk tovább, majd elkezdett szétvállni az osztály, mi pedig a fiúkkal elindultunk a Bar Rouge nevű helyre.

IMG_1252
Ami fura volt, hogy tripvisor-on 57.emeletet írtak, de ha jól emlékszem, akkor csak a 8. emeleten volt a hely.(bár itt már némi alkohol azért előfordult a véráramban) A cél az volt, hogy alapvetően kapcsolatot építeni jöttünk, ismerkedni és nem csajozni, persze az se volt megtiltva. Elképesztő hangulat fogadott minket, gyönyörű kilátások, az embereket csak elegánsak felöltözve engedték be és ehhez mérten az árak is ilyenek voltak. Ami elég fura, mert a városban nagyjából 400 forintért lehet ebédelni, vagy például buli előtt az ingünket 60 forintért vasalták és mosták ki, de ezen a helyen egy asztal foglalás 18.000 Yuan volt, vagyis 720.000 forint. Kicsit meglepődtünk, ahogy azon is, hogy egy üveg ital, 64.000 forint volt. De én azt gondolom, hogy ezek azok az okok, a kilátás, az árak, az egész atmoszféra, amiért rengeteg befolyásos ember jár oda. Én egy félig kínai- félig ausztrál sráccal dumáltam sokat, az ő édesapja többek között a Tomorrowland egyik szervezője. A testőre egy kicsit zavaró volt és szokatlan, de nagyszerű volt hozzá hasonló emberekkel beszélgetni, meghallgatni a különböző emberek storyjait.
Elképesztő volt betekintést nyerni az igazi Shanghaiba, járni azokon a helyeken, amit a legtöbb ember csak képeslapokon lát. A mai nap elég nyugisan telt, de azért ma is felkerekedtünk, elmentünk a fiúkkal kondibérletet venni, majd úszni egyet. Furcsa, hogy az ilyen viszonylag “kiváltságos” dolgok, mint az alkohol, buli, konditerem mennyivel drágább mint akár Nyugat-Európában, míg az étel a töredéke a Kelet-Európai áraknak. Holnap bemegyünk napközben is a belvárosban, körbenézünk nappal is, majd este egy másik híres bulizóhelyet nézünk meg. Vasárnap jelentkezem.

*

 IMG_1231

We more or less got over of the time delay and we were looking forward to have our first night in Shanghai downtown. I checked a few places on TripAdvisor, to make sure to find a nice place before we go out.

First, according to the Danish traditions, we went out to have a dinner together with the whole class. The guys in the class decided to go to Hooters, because of the “American” IMG_1240well-known food and obviously cus of the attractive waitresses. We had a great time there, the food was delicious, and the beers were okey. Even tho we were in an “American” restaurant, we felt the Chinese atmosphere. After we finished our dinner, the services asked our table, if the guys could go to the stage and make a dance for the old retro song called Makaroni. Of course we couldn’t refuse these sweet, little ladies and we had a lot of fun while we were dancing, also the other customers were clapping and recording us.(Unfortunately I am not going to upload this video) Later on we went to a place called Blue Frog to have a couple of drinks. Around midnight, our class split up, and only I and 4 of my friends went to the famous party place, Bar Rouge.

It was a bit difficult to find a cab when most of the ordinary people don’t speak a single world in English. After a while we found our driver, who kindly took around in the city and then to address where we asked.

IMG_1252

When we arrived we went up to the 8. Floor, (even tho on the TripAdvisor they wrote it’s on the 57.) and we weren’t disappointed at all. The view from the bar was the most amazing thin what I’ve ever see. All around well-dressed people, dancers, drinks, nice music, so it was very impressive for the first sight. We went there to get know people, hear everyone’s story, and understand how people think in this city/country. We meet a lot of very interesting people, I was talking a lot with a guy, who was half Chinese, half Australian and turned out that he was a son of the Tomorrowland’s owner. But we were talking with a lot of different people from different industries and countries, so I can honestly say, that was one of my best nights in my lifetime.
The prizes were a bit high, but it was understandable, also because of the strict dressing-code. A table cost 18.000 RMB, around 16.000 DKK and a bottle of drink (Belveder) cost 1400 RMB, approximately 1200 DKK. I found it very interesting, that the food prizes are sometimes costs ridiculously cheap compared to the Eastern-European prizes, but all the products related to entertainment, (drinks, gym, cinema, etc) are even higher then back in Denmark, or in any Western- European country.

Tomorrow we going to the city to look around in daytime aswell, and maybe visit some famous historical places. The next blog will be posted on Sunday.

2018-08-27T22:05:11+00:00August 29th, 2014|

Leave A Comment