Mi, merre, hány méter?

Nagy átalakuláson megy át a blog mostanában. Ez annak köszönhető, hogy saját kezekbe vettem az irányítást és elkezdtem egy ideje weblapszerkesztést tanulni. Ebből kifolyólag több lehetőségem lesz, hogy alakítsam, fejlesszem a blogot.

Az a tervem, hogy a következő fél évben abszolút az új, Dániába érkező diákokra fókuszálok, nekik próbálok segítséget nyújtani. Emellett persze rendszeresen felfognak kerülni személyesebb bejegyzések is, hiszen ez mégis csak az én blogom.

Sajnos az elmúlt 4-5 napban lázasan feküdtem itthon és gyakorlatilag a Harry Potter filmek megannyi izgalmasan részein kívül másra nem volt energiám. S ez már a kőkemény felnőtt kor, amikor az otthon megszokott babusgatások elmarad, és legjobb esetben is csak skypon kapsz instrukciót,hogy hogyan főzz magadnak húslevest. A boltba pedig helyetted – hiába vagy nagyon beteg – senki nem megy el, márpedig fényt enni napokig nem túl laktató, pláne Dániában, ahol még csak napfény sincs.

Holnaptól viszont visszaáll minden a régi kerékvágásba, jönnek új blogbejegyzések Dániával kapcsolatban és a csoportban is több aktivitást lesz a részemről. Utólag is elnézést az e-mailekért amikre nem tudtam válaszolni, holnap mindenre sor kerül.

More adventure

Leave a Reply