Mese felnőtteknek

Hol volt, hol nem volt – kezdődik a mai poszt, de ha végigolvassátok, rájöttök majd, hogy nem mese, hanem kőkemény írás Hófehérkéé (természetesen nem véletlen, hogy ezt a nevet választotta, miként a meseformátum sem). Nem akarok megelőlegezni semmit, de annyit elöljáróban mondhatok, nekem nagyon tetszett a történet, remélem, nektek is fog.

/A következő írás a Határátkelő blogról oldalról származik, de annyira ütős, hogy muszáj volt megosztanom/

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két ország. Az egyiket úgy hívták, Szürkepala ország, a másikat meg úgy, hogy Csillámország. Egy fényes híd kötötte össze őket.

Szürkepala országban élt egy kislány, aki hófehérkének tanult egy négy éves szakközépiskolában. Tudta, hogy ha elkezd dolgozni, akkor fehér ruhát kap, és segíteni fog az embereken.

A negyedik év vége felé elkezdték mondogatni neki, hogy milyen jól tanul, hogy milyen okos, menjen hát egyetemre és legyen belőle Nagy Fehér Isten, akkor élet és halál ura lesz, és még többet tud majd segíteni.

De a kis Hófehérkének nem tetszett az a hatalmas felelősség. Nem akart dönteni életről és halálról, így mindenki nagy csalódására elkezdett Hófehérkeként dolgozni a többi hófehérkével.

A földig érő tekercs

Az első nap kapott egy opálosan csillogó fehér tükröt és azt mondták neki: ez egy nagyon nehéz és stresszes szakma, ha valami bajod van, kérdezd a tükröt és ő segíteni fog. Ezek után megkapta a napi teendőit egy tekercsen. Boldogan nyitotta ki, de a tekercs a földig ért. Leste a másik tekercsét, de bizony az összes a földig ért.

Ekkor megkérdezte a többi hófehérkét: Ez olyan sok feladat, nem fér bele nyolc órába. Most mit tegyek? És a többiek azt válaszolták: oltsál tüzet. Tudod, hogy kell? Fontossági sorrendet állítasz fel és ez alapján kezded el végezni a feladataidat.

El is kezdte. Összeállította az infúziókat. Az egyik pillanatban arra gondolt, gyorsabban, gyorsabban még nagyon sok munka van, a másik pillanatban meg arra gondolt lassabban, lassabban, nem hibázhatsz, itt nincs játszd újra gomb.

A nap végére nagyon elfáradt, a sok járkálás, a sok beteg ember, akiknek látta a szenvedését, a stressz, hogy mindent meg tudjon csinálni, teljesen kimerítették. Este elővette a tükrét és azt mondta neki: Ez szörnyű volt. A tükör pedig azt válaszolta: Miért csinálod? Hát hogy segítsek az embereken. És segítettél? Igen. Akkor mostantól ez lesz a védőmantrád, amíg ebben hiszel, ki fogsz bírni mindent.

Egy nap, mikor Hófehérke bejött reggel és látta a vérvételre váró, kabátban gubbasztó, magukba roskadt betegeket ülni a padon, a következő dologra lett figyelmes.

A fájós lábú, fújtató banya kicsapta az ajtót és elkezdett kiabálni: „Miért van még mindenki kabátban? Nem vérvételre várnak? Mégis mit gondolnak, hogy kabáton keresztül fogom megszúrni magukat? Tudják, mennyi idő, mire mindenki elkezdi levenni a kabátját egyenként, amikor szúrni akarom? Estig sem végzünk. Igazán gondolkodhatnának!” – azzal becsapta az ajtót.

Hófehérke, bár tudta, hogy a banya igazat mondott, sőt azt is tudta, hogy azért rosszkedvű, mert fáj a lába, mert a hónap végén a közértben azt számolja, hogy kalácsra már nem futja, csak zsömlére, mert már alig hisz a mantrájában… azért sajnálta, hogy ez történt, és nem tudott mit mondani, úgyhogy inkább csendben tovább ment.

Teltek-múltak a napok. Hófehérke okos volt és szeretett volna tovább fejlődni, halotta hogy van egy munka melletti iskola, amivel szak-hófehérkévé válhat. Meg is kérdezte, hol kell jelentkezni. Elmondták neki, hogy a jelentkezést a nagy mágusok intézi az irodaszinten.

Van köztük hófehérke is, ők olyan ügyesek, hogy zsonglőrként osztják ki a betegeknek a helyeket, mindig be tudnak szúrni egy beteget vizsgálatra, mindig találnak egy üres ágyat, és lehetetlennek tűnő feladatokat oldanak meg semmiből, mert a gonosz Nagy Úr szinte semmi pénzt nem ad nekik. De hát ezért, mágusok, mert ők igazán tudnak varázsolni.

A zöldikék

Hófehérke fel is ment és bekopogott. Egy mágus nyitott ajtót, meghallgatta a kérést és mindent elintézett. Egy évre rá Hófehérke megkapta a „szak” címet. Közben látta, hogy itt nem csak fehérkék, hanem zöldikék is dolgoznak a műtő nevű helyen, egyszer járt is ott és nagyon tetszett neki, úgy gondolta ott szeretne dolgozni. De a zöldikévé válás nem volt egyszerű.

Először tanulózöldikének kellett lennie egy évet a műtőben, majd elmehetett a zöldikeképző iskolába a második évben. Így 7 év tanulás után zöldike lett, kapott zöldruhát meg egy zöld tükröt és elkezdett dolgozni.

Reggel 7-kor gyorsan evett meg ivott valamit, és reménykedett, hogy ki fog tartani egész nap. 7.30 kor megmosta a kezeit és onnantól kezdve két-három órán keresztül nem vakarhatta meg az orrát, ha viszketett, nem ihatott vizet, ha szomjas volt, nem ehetett, ha éhes volt, nem mehetett WC-re, ki kellett bírnia.

De fiatal volt és egészséges, és ezt vállalta azért, hogy az emberek meggyógyulhassanak. Aztán volt 10 perc szünete, és minden kezdődött elölről, aztán volt 10 perc szünete, és még megcsináljuk felkiáltással elkezdték a harmadik három órás műtétet.

Zöldike tudta, hogy a műtét vége túlnyúlik a munkaidején, de reménykedett, mert volt ügyeletes, aki majd jön és megmenti. De hiába várta, mert csak egy ügyeletes volt és három asztalon operáltak túlórában, így néha ő volt a szerencsés, aki hazamehetett, de nagyon sokszor nem.

Amikor ő volt az ügyeletes, reggel elkezdett dolgozni, majd fél négykor (ha éppen nem a saját túlnyúló műtétjében volt) elkezdett rohangálni, mint pók a falon, hogy akkor most kit is váltson le, mert ez a műtét hosszabb, de a másiknak meg gyereke van…

Végül megegyeztek, hogy ki megy, és ki marad, és beállt a műtétbe, majd a következőbe és a következőbe, ha szerencséje volt, akkor csak hajnal 2-ig, ha nem, akkor reggel a műtőből váltották le. De hát fiatal volt bírta.

Minden héten egy nap ügyelet, plusz egy hétvége egy hónapban. Ha összeadta a havi munkaóráit, rájött, hogy négy hét alatt hat hetet dolgozott, és ezért már olyan sok pénzt kapott, hogy éppen kitartott a következő fizetésig. Járta a boltokat és új cipőről, TV-ről, laptopról álmodott, de ezek elérhetetlen távolságban voltak tőle.

Kezdett kimerülni, egyszer szóvá tette a Nagy Fehér Isteneknek hogy ő is ember és szeretne hazamenni. Mire azt válaszolták: nyugodtan, de előtte menjen ki a beteghez, akit épp most akarunk elkezdeni. Semmi komoly, nem életveszélyes, csak valami tumor nő a hasában és jó lenne minél előbb megcsinálni.

Menjen ki hozzá, nézzen a szemébe és mondja meg neki, hogy azért nem lesz meg operálva, mert maga bedobta a törölközőt, sőt holnap is bedobja és haza megy fél négykor, így holnap sem lesz megoperálva, majd tárja szét a karjait és mondja azt, nem tudom, mikor fogják megoperálni. Zöldike persze nem ment ki, inkább összeszorította a fogát és soha többet nem szólt, csak a mantráját mondogatta magában. Azért vagyok itt, hogy segítsek, azért…

Összepakolt és elindult

De ez egy idő után már nem volt elég, már nagyon fáradt volt és szeretett volna emberhez méltó módon élni, hallott híreket hogy Csillámországban hiány van zöldikékből. Sőt azt is hallotta, hogy mennyivel jobb ott élni, így hát egy nap összepakolt és elindult.

Ahogy átért a hídon, észrevette, hogy a fű zöldebb, ezt kedvező jelnek tartotta, továbbment hát. Egyszer csak eljutott egy gyönyörű szép kastélyhoz. Kérdezett mindenkit, mi ez? Azt válaszolták, ez a mi kórházunk. Na, megérkeztem.

Bement, és megmondta, hogy ő egy zöldike, egyből tárt karokkal várták, végigvezették a hosszú folyosókon, ahol mosolygó fehérruhásokat látott. Elmondták neki, hogy Csillámországban 20 évvel ezelőtt nagyon elszaporodtak a Nagy Fehér Istenek, és ez azzal fenyegetett, hogy nem mindegyiknek jut munka, az viszont szörnyűség lett volna, hiszen Istenek voltak. Ezért 20 évvel ezelőtt lecsökkentették az Isten-képzést.

Ennek az lett a következménye, hogy most óriási hiány van belőlük, de ne féljen semmit, mert a hófehérkék 3 éves szakiskoláját gyorsan átnevezték főiskolának és most már 3 éves főiskolát végzett szakértő hófehérkék csapata tölt be olyan helyeket, ahol Isteneknek kéne lenniük, és minden szuperül működik.

Ezen Zöldike elgondolkodott: én 4+1 évet tanultam és nem mernék egy Isten helyett dönteni, de ők biztos valami különleges dolgot tanultak, bár az emberi anatómia ugyanaz, a betegségek ugyanazok, mi lehet az a több, amit ők tudnak?

Meg is kérdezte és megnyugtató választ kapott. Itt pszichológiát is tanulnak, meg hogy hogyan kell szépen beszélni a betegekkel, meg azt, hogy a betegnek mihez van joga, na de a legfontosabb az, hogy nekünk mihez van jogunk, nehogy valaki kihasználjon bennünket.

Árt a beteg biztonságának, ha lestrapált, agyonnyúzott hófehérkék dolgoznak, ezért itt senki sem hagyja magát, még szakszervezetekbe is tömörültünk és sok lúd disznót győz alapon elértük, hogy mindenhol műszak legyen, még a műtőkben is.

Ó, az nagyon sok ember, mondta Zöldike, ha valaki műszakot akar indítani, akkor a meglévő emberek dupláját kell venni minimum. Így igaz, ezért van rád szükség, jött a válasz.

Kékikévé kell válnod

Aztán már a műtőnél voltak. Kitárultak az ajtók és… minden kék volt. Zöldike kapott kék ruhát, csodapapucsot, amiben az állás lebegésnek tűnt, elmondták, hogy van reggeli ingyen, mindenkinek jár egy zsömle, meg sajt, meg vaj, meg tej, és kávé. Hogy 45 perccel tovább kell dolgozni, mivel az ebédszünetet le kell dolgozni, ami egyébként szent és sérthetetlen.

Hogy kap egy szolgálati lakást, persze nem ingyen, de a fizetéséből vígan ki tudja majd fizetni, csak egyetlen dolgot kértek: itt nem lehetsz tovább zöldike, most már kékikévé kell válnod, adunk is egy kék tükröt, ami segíteni fog, ha bajban vagy. Újdonsült Kékike mindent megígért és boldog volt.

Rögtön az első munkanapján elmaradt a második műtét, Kékike tengett-lengett a többiekkel és kérdezgette mi történt. Elmesélték neki, hogy azért maradt el a műtét, mert nincs elég hófehérke a fogadóosztályon, így egy hófehérkére már 5 beteg jutna négy helyett és ez tarthatatlan, veszélyezteti az ellátást.

Kékike próbálta felfogni a hallottakat, elvégre Szürkepala országban 8, 10, 20 betege van egy hófehérkének… de elmondták neki, hogy aggodalomra semmi ok, mert ez csak ma van, és már intézkednek, hogy a beteg hófehérke helyett valaki dolgozzon. Így is történt, másnap már két műtét volt.

Ekkor látta Kékike döbbenten, hogy itt csak egy Isten operál kékikével, nem kettő. Stresszelte is ezen magát rendesen, majd megkérdezte a tükrét, aki így válaszolt: Istenekből hiány van.

Az új mantra

Na de ha elkezd vérezni a beteg, hogyan tudom a műszert is adni, a szívót is fogni, meg a kampót is tartani, amikor csak két kezem van? Mire a tükör azt felelte: megoldják, megoldják. De kik oldják meg? Én állok ott! Ne stresszelj ezen mondta a tükör, te most már kékike vagy, gondolj magadra, mondok neked egy új mantrát: minden pontosan úgy jó, ahogyan van. Ha ezt hajtogatod, akkor jól fogod érezni magad itt minálunk. És úgy lett.

Mikor vérzett a beteg, gyorsan hívtak egy másik Istent. De az Istenek nagyon elfoglaltak voltak, így előfordult, hogy eltelt egy kis idő mire odaértek, addig szegény Kékikének háromszor kihullott a haja idegességében, de szerencsére soha sem történt nagyobb baj és mindenki életben maradt.

Kékike egy nap hallott suttogni egy igen hosszú műtétről, volt már ilyen, reggel 8-kor kezdték és este 10-kor fejezték be. De ez a mostani még annál is hosszabbnak ígérkezett, aztán láss csodát, fél négykor kivitték a beteget a műtőből.

Kékike megkérdezte: Ilyen hamar vége lett? Ó ugyan – jött a válasz – olyan hosszú hogy holnap reggelig tartana, de erre a műtétre most nincs két Isten, így az az egy holnap folytatja. Miiiii… ???? Igen, altatjuk egész éjszaka, mit vagy úgy oda, nem történik baja, túl fogja élni.

Kékike nem talált szavakat. Amikor a tükrét megkérdezte azt a választ kapta: Ha nincs Isten, akkor nincs Isten, olyan nehéz ezt megérteni? Ők is emberek, nekik is pihenniük kell. Na de hát… Nincs na de hát, te már kékike vagy, törődj a saját dolgoddal, mondtam már, itt nem a beteg az első, hanem te és az Istenek, mert ha ti jól érzitek magatokat, akkor a betegek is jól fogják érezni magukat. És Kékike megpróbálta elhinni.

Aztán új Istenek jöttek, fiatalok épp végeztek. Az öreg Isten meg mutogatta nekik az alapműtéteket talán kétszer, harmadszorra a fiatalka operált az öreg felügyelete alatt. Majd a végén vállveregetés közepette közölte az öreg Isten, hogy immár te is tudod ezt a műtétet, fiam. A következő alkalommal már csak a fiatal jött be.

Kékike érdeklődve figyelte, amint a fiatal Isten ismerkedik a műszerekkel, mert bizony nem tudta a nevüket. Na, vajon mi lesz ebből? Elkezdték a műtétet, Istenke makogott, mutogatott, fogalma sem volt, hogy mit is akar csinálni, de semmi vész, Kékike 20 év gyakorlattal a háta mögött végig segítette a fiatal Istent a műtéten.

Szerettek is Kékikével dolgozni, bár neki ez már nem tetszett annyira. Azon gondolkozott, hogy ha ezt a felelősséget akarta volna, akkor tanulhatott volna Istennek ő is. Már megint stresszelt, igen, gondolj arra, hogy minden úgy jó. ahogy van, mondd a mantrát!

Az összetört lélek

Aztán egy nap Kékike beteg lett. Tudta, hogy nagy a baj, szeretett volna egy Istennel beszélni. De Csillámországban ez nem így működött. A hároméves főiskolát végzett udvarias Hófehérkék döntötték el, hogy ki járulhat az Istenek színe elé, mert hát kevés van belőlük, kímélni kell őket.

Kékike egy igen távoli időpontot kapott. Mit tehetett, sírdogált és várt. Aztán eljött a nagy nap, és az Isten mindenféle vizsgálatot rendelt el. De mivel Csillámországban nem voltak mágusok, akik be tudták volna nyomni valahova, és lelkes rabszolgák sem voltak, akik túlórában „ez még belefér” felkiáltással meg tudták volna csinálni a vizsgálatot, ezért szegény Kékikének egy örökkévalóságot kellet várnia.

Teljesen legyengülve vánszorgott a vizsgálatra, de a remény még élt benne, mert a Nagy Fehér Isten most majd megtalálja a baját és meggyógyítja. De az Istenek kevesen voltak és nagyon sok dolguk volt, úgyhogy ez az Isten is csak félig végezte el a vizsgálatot így nem talált semmit.

Lehet, hogy gyanított valamit, de annak a kivizsgálására már nem volt ideje így a könnyebbik utat választva, elküldte Kékikét. Kékike teljesen a porba sújtva, haza vonszolta magát Szürkepala országba. Ott a lestrapált, lelkes személyzet pillanatok alatt meggyógyította Kékike testét.

De Kékikének a lelke is összetört.

Már nem volt képes lelkes rabszolgaként dolgozni Szürkepala országban, de Csillámország hamis csillogása sem tetszett már neki. Ott feküdt hát otthon, a lelkét gyógyítgatva és újraértékelte az életét, az értékrendjét, és az életcélját.”

More adventure

Leave a Reply