Just another day in the office…

Rottenecards_6778129_vz3v8qn68f

Lediplomáztam, majd 1,5 perc alatt állást ajánlottak, végignéztem ahogy egy ember levágja a hüvelykujját, találtam 21 ezer forintot az utcán, majd egy ex-afganisztáni katonával fejtegettem a taposó-akna szörnyűségeit. Néha elgondolkodom, hogy mennyi kalandból maradnék ki, ha nem döntöttem volna úgy – közel 2 éve – hogy Dániába költözöm.

Kezdjük az elején. Az elmúlt 3 hetet azzal töltöttem, hogy az 50 oldalas záróvizsgámmal bajoltam. Ezt a saját cégemnél töltött fél éves “szakmai gyakorlatról” kellett megírnom. A cég ugyebár a StudentBlogs-ot üzemelteti, amiről már korábban írtam itt. Érdekes és tanulságos volt az iromány, de hosszú és elegem volt már belőle, ezzel keltem, ezzel feküdtem, egészen a szülinapomig, amikor is péntek-szombaton totál rottyra buliztuk magunkat a barátaimmal, de ez egy másik story. Tehát leadtam ma a dolgozatot, majd mint a körülöttem lévő kb. 50-100 diák közt lézengtem, kerestem a többieket. Ekkor jött oda egy jó kiállású srác,s kérdezte, hogy mik a terveim most, hogy meg lesz a 2 éves Academic Professional képzésen szerzett diplomám. Elmondtam, hogy nagyon vágyom Kínába, de Dániát is kedvelem, szeretnék dánul megtanulni folyékonyan, kínaiul is jól , emellett pedig világot látni, ezután pedig rengeteg pénzt keresni és ha kell, szét dolgozni a belem. Megnyerő lehetett a dolog, mert kibökte, hogy a Bestseller nevű multitól vannak itt és tehetséges diákokat keresnek egy programhoz. (Bestseller a VeroModa,Jack&Jones és hasonló márkák anyacége) A két éves belső képzésen a fele időt tanulással, a fele időt külföldön munkával. Kínába és Londonba biztosítanak fél-fél évet, mindent fizetnek, emellett a Dániában tanulással töltött idő alatt állják a lakást,biztosítást, és nettó 1000 euro a juttatás. A program célja, hogy a jövőbeli vezetőket ők tanítsák be megfelelően. Nagyon rendes volt, mert elsőre megijedtem a dologtól, és mondtam, hogy át kell gondolnom. Megadta az elérhetőségét, mert viszonylag kevesen beszélnek Dániában magyarul, angolul folyékonyan, dánul és kicsit kínaiul, így ő nagyon szerette volna az interjút. (Egyébként érdekesség, hogy pólóban voltam és aki ismer, tudja, hogy a bal felkarom nagyjából végig van tetoválva, amit pontosan látott a srác is. Ennyit arról, hogy mennyire elítélik a tetoválásos embereket. Normális, fejlett országokban ez már elfogadott.) Viszont nekem a fejemben volt, hogy előttem van még egy 1,5éves képzés az egyetemen, hogy rendes bachelor diplomát szerezzek.A másik, hogy nettó 1000 euro lehet,hogy otthon soknak hangzik, de itt egy átlag diák pár napi munkával és ösztöndíjjal könnyen megkeres 1500-2000 eurót, tehát nem szeretném lejjebb adni, pláne hogy ezután akkor teljes állásban kell majd dolgozznom. De az igazi kérdés az volt bennem, hogy megéri egy ilyen lehetőségért nem befejezni a sulit? Kitudja, lehet, hogy ha ott maradok a cégnél, akkor később, Ázsiában területi vezető leszek, de lehet, hogy elküldenek, és akkor se rendes diploma, se munka, semmi. Minden esetre, írtam az embernek, hogy szívesen megtudnék több információ, abból még baj nem lehet, aztán, majd kapok valamilyen jelet úgyis, hogy mi is az én utam, hiszen az élet nagy rendező, vagy isten.

Ezután, teli vigyorral, boldogan mentem be mosogatni, ahol általában csupa számomra kedves emberrel dolgozom, no meg szabad is vagyok, nem kell stresszelnem többet a report miatt. Nagyjából 10 perce dolgoztam, mikor elkezdtem beszélgetni az egyik szakáccsal. Egyik pillanatról a másikra, miközben egy csatabárdra hajazó késsel vágott egy hatalmas sajtot, felüvöltött, elvágta a kezét. De nem akárhogy. A bal hüvelykujját a tövénél olyan mélyen megvágta, hogy kilátszott a csont, és átvágta az összes int. Először csak vérzett, de konyhában dolgozunk, előfordul sűrűn, nem estünk kétségbe, de akkor egyre hangosabban és kétségbeesetten kezdte mondani,hogy nem tudja mozgatni és nem érzi az ujját. Én iszonyatosan megijedtem és nem csak azért, mert mindenhol vér volt, hanem, elkezdett félig sírva üvölteni a srác, (35 éves, kigyúrt hegyomlás) hogy mikor végre elérte amit akart, vége a séf karrierjének, és sose tudja többet mozgatni az úját, nem fog munkát kapni. Teljesen reményvesztett volt, összeomlott az ember. Én csak álltam, és egy pillanat alatt átment rajtam az, ami közel 10 éve történt. 13 évesen, kosárlabda karrierem közepén, volt egy motorbalesetem, ahol a küllő becsípte a cipőfűzőm, és az szabályosan bedarálta a sarkam. Akkor csak feküdtem a sárban, a kezemmel tartottam össze a húscafatokban lógó sarkamat és sokkoltan gondoltam arra,hogy soha többet nem fogok tudni kosárlabdázni, hovatovább, járni se. Ma pedig csak álltam a konyhában és egyszerűen olyan volt,mintha újra éltem volna az egészet, csak külső szemlélőként. Borzasztó volt, életemben nem sokszor volt ilyen szörnyű élményem. Kirohantam a bárba, hogy hívjanak mentőt. A mentők nem jöttek ki, mert nem életveszélyes sérülésről vagy törésről volt szó,de míg ez kiderült, én tartottam a lelket a séfben, mivel valakinek ott kellett lennie vele. Csak hallgattam, ahogy jajveszékel, káromkodik, és ismétli, hogy vége mindennek, de szinte olyan volt, mintha saját magamat hallottam volna 10 évről korábban. Mikor megtudtuk, hogy a mentő nem jön, kikísértem egy taxihoz, ami bevitte a kórházba. A következő 2-3 órában nem nagyon tudtam megszólalni, de szerencsére édesanyám WhatsApp-on tartotta a lelket bennem és mindketten imádkoztunk a szerencsétlenül járt szakácsért. Később megműtötték, és 6 héten belül rehabilitációra megy, elvileg fogja tudni mozgatni ujját megint.

 

tumblr_ltd3370KMv1qlolyqo1_500 (1)

Később, mikor a műszak végén kint szokásosan azt a közel 130 asztalt és 520 széket pakoltam össze, találtam 21 ezer forintot az utca szélén. Nem tudom ki hagyta ott, de mivel nem ült ott vendég az elmúlt órákban, feltehetőleg valaki más. Nos, az illetőt sajnálom, ezért a jó ügy érdekében, úgy döntöttem, hogy nem teszem el, mint egy suttyó, hanem borravalóként az egész személyzet között elosztottuk. Azt éreztem, hogy ez a helyes, egy csapat vagyunk, naponta mindnyájan keményen dolgozunk, hogy jól menjen az étterem, mások is ezt tennék. Ha valaki olvasná ezt, és pont ő hagyta el, írjon az email címemre. Ha le tudja írni milyen bankjegyek voltak nagyjából, hány órakor hagyta el, és az asztal helyét is betudja lőni, ahol találtam, akkor természetesen visszaadom és a vendégem egy ebédre.

Miután végeztünk, leültünk meginni a 2 pincér kollégámmal egy bambit. Bambi fedőnév alatt a sört értem. Elképesztő beszélgetés részese voltam: az egyik srác mielőtt gépészmérnöki egyetemi képzését elkezdte volna, 4 évig hivatásos katona volt. Iszonyat kemény dolgokon mentek át, ahogyan a magyar katonaság tagjai is, gondolom. Elmesélte, ahogy egy havas novemberi éjszaka, egy jeges tavon kellett átkelniük, majd fél órát kellet feküdniük vizesen, fegyvert készenlétben tartva a havazó éjszakában, majd visszaúszni. Ezen kívül megtudtam, hogy Dánia félévente küld katonákat Irakba és Afganisztánba, ahol már elmondása szerint közel se a szokásos tűzharcban halnak meg az emberek, hanem a taposó aknák miatt, hiszen mikor biztosítanak egy várost, házról házra kell járniuk és így sokszor a szerencsétlenek rálépnek.

Majd, most hajnal 2-kor hazaértem és azon gondolkodom sokadszor, hogy életem legjobb döntése volt Dániába jönni. Borzasztó hálás vagyok az embereknek körülöttem, amiért ilyen kedvesek, a kollégáimtól a tanáraimig mindenki és azért, hogy mikor én bajban voltam, rajtam is sok ember segített. Azt hiszem, a mai nap rajtam volt a sor, de egy pillanatig nem bánom, boldog vagyok, hogy tudtam támogatni – amennyire lehet ilyen esetben – a szakácsot, hogy jó munkát végeztem az iskolában, majd testvériesen elosztottam a talált pénzt is. Egyre inkább meggyőződésem, hogyha az ember elvárások nélkül és szeretettel bánik másokkal, akkor azt az élet valamilyen formában viszonozza. Nos, ennyi volt mára, reményeim szerint nyáron – mostantól – többet fogok tudni veletek megosztani. Addig is kitartást a vizsgázóknak!

 

More adventure

Leave a Reply