Elrepedt, kiugrott váll, kórház, kosárlabda

Aggodalomra semmi ok, a történet balszerencsés főszerelpője nem én vagyok, a lakótársunk, Erwan aki pórul járt.

Pár napja egy kinai ismerősünk beavatott a titokba, miszerint tőlünk csak 10 perc sétára van egy hely, ahol lehet kosarazni. Tegnap este 8-körül, mikor hazaértünk munkából, úgy döntöttünk Erwannal és Sorayaval, hogy lemegyünk a helyi grundra kicsit “poénból” dobálni. Mikor leértünk, kellemesen csalódtunk, 2 nagy pálya volt, körben kb 8 palánkkal és legalább 50-60 srác volt lent. A belépő 800 forint egy főre, labdát pedig 4000 forint deposit és 400 forint bérleti dij ellenében tudtunk igényelni. Ez később feleslegesnek tűnt, mert minden pálya foglalt volt, igy be kellett állnunk valahova.

Ez nem volt nagy dolog, rögtön befogadtak minket, mi voltunk az egyetlen fehér srácok a pályán. 2 órát játszottunk kifejezetten intenziv meccseket,s már azon voltunk, hogy abbahagyjuk és induljunk haza. Utolsó kosárra vártunk, mikor is egy dobást követően Erwan és egy kinai srác ugrott a lepattanóért, de a kinai srác kapta el, és mikor lehozta a labdát, a könyökével teljes erővel Erwan vállát találta el. A francia srácról azt kell tudni, hogy 4 éve egy sibaleset miatt elszakadtak a szalagok a vállába, és 8 hónap rehabalitiáció után tudta csak megint használni a job vállát. Szerintetek melyik vállát találták el?

Vérfagyasztó sikitás követte a lepattanót. Erwan teljesen elsápadva sikitott, hogy mindennek vége. Teljesen természetellenes szögben, előre kiugrott a válla, amelyik megsérült évekkel ezelőtt. Mindenki teljes sokkban volt, annyira fájt neki és annyira üvöltött az ijedségtől és a kétségbeeséstől. Én is nagyon megijedtem, rögtön egy ilyen flashback élmény kapott el, mikor 14 évesen egy motorbalesetet követően feküdtem a mocsárban, a sarkam cafatokban lógott és vártuk a mentőt az unokatesómmal. Ez esetben én a túloladalt vagyok, úgyhogy nem volt választásom, tartanom kellett a lelket Erwanban. A kinai srácok hivtak mentőt, mivel mi hárman sport ruhában, telefon és pénz nélkül mentünk le. Ez utólag nagy tanulság, hogy telefon nélkül soha sehova. No, de melyik korházba menjünk? Hát, mi abba a korházba akartunk menni, ahol a Soraya is volt 1 hónapja, mivel az kultúrált volt, angolul jól beszélő orvosokkal. (80.000 forint egy óra konzultáció, nem csoda.) A probléma az volt, hogy nem emlékeztünk a kórház nevére, de egy bölcs huzással én egy kinai srác telefonjáról felmentem a blogomra, visszakerestem a bejegyzést a korházról és bum.

A mentőhöz érve betettük Erwant, aki sirva könyörgött, hogy menjek vele. A mentős közölte, hogy csak 1 kisérő, de egy kis emelthangú unszolás hatására engedett és a Soraya is beszállhatott. Félóra szirénázó út, Erwan a vállamon sirt, hogy biztos haza kell repülni és megkell megint műteni, Soraya közben úgyszintén rosszul volt az ijedtségtől, én pedig ültem közöttük és túléltem.

A legzavaróbb, hogy szerettem volna menni kosarazni napok óta, de volt egy gyomorérzésem, hogy valamiért még sem ma kéne mennem. Ennek ellenére a mohóság és türelmetlenség miatt csak lementünk. Nagyon sajnáltam a Sorayat, hogy ebben az egészben részt kellett venni, holott ő kifejezetten ellenezte, hogy lemenjünk játszani. (Bűntudatom nem volt, mert a saját döntése volt, hogy velünk jött, otthon is maradhatott volna, de ettől még sajnáltam.)

Beértünk a kórházba este 11-körül, ami megnyugtató volt, mindenki rettentő kedves és segitőkész volt. Egy gyors X-Ray után kiderült, hogy elmozdult a válla és történt egy repedés a csontban, ami miatt bent kell maradnia éjszakára, ugyanis az ortopéd orvos csak másnap reggel tudja mély altatásba tenni Erwant és visszarakni a vállát.

Hajnal 1-re minden rendeződött, Erwan beszélt az apjával telefonon, a helyzet tisztázódott,s már csak néhány apró részletet kellett a biztositó cégével megbeszélni. Az összes pénz ami nálunk volt az 4000 forint volt, amit elfeleztünk vele, hogy mi hazatudjunk taxizni és másnap ő is hazatudjon jönni.

Hajnal fél2-re hazaértünk. Rohadt hosszú egy nap volt. Elképesztő, mennyi, kivülállóként szinte hihetletlen, szürreális storyn mentünk itt keresztül. Ettől függetlenül pedig ma már korán reggeltől az irodában űzöm a szakmai gyakorlatot, mintha mi sem történt volna…
Tanulság: érdemes hallgatni az ember megérzéseire.

More adventure

Leave a Reply