Nos, a Dániában töltött közel 5 évem alatt idén Júniusban fogott el az az érzés, hogy ennek a népnek lehet valami köze a vikingekhez (bár ha féktelen sör ivást nézzük, akkor ez az állítás nem állná meg a helyét). Egy kedves barátom, Constantin meglepett szülinapomra egy jeggyel az Aarhustól nem messze rendezett 2018-as Nordic Race-re. Akik nem ismernék, gyakorlatilag ez egy olyan verseny, ahol akadályokat kell venni és lefutni egy bizonyos távot. Ez így nem is hangzik olyan rosszul, ugye?

A felkészülés:

No, nagyon boldog is voltam, mert szerettem volna menni, noha nem voltam biztos benne, hogy megérne ez a story 550 DKK-t, ezért nem neveztem volna magamtól. Nagyjából idáig tartott a boldogság érzet. Egy héttel a verseny előtt kötöttünk egy fogadást, hogy ha egy hétig nem dohányzom, akkor ő fizet egy ebédet nekem, ha nem bírom, akkor én neki – erről egy péntek esti sörözés közben egyeztünk meg, mentségemre szóljon. Botrányos hét volt, egyszerűen nem voltam motivált, hogy abba hagyjam a dolgot, de ennek ellenére egy teljes hétig le is tettem. Egészen a következő péntek estéig, a verseny előtti napig. Akkor ugyanis, a cégnél egy rendkívüli esemény volt, mégpedig sörkostolás. 8 db különböző sört kostoltunk hármas csoportokban, közben pedig a cégünk CTO-ja prezentációt tartott a sörök összetételéről, gyártásáról, eredetéről, a végén pedig volt egy quiz. Ez munka után délután 16.00-tól tartott este nagyjából 20.00-ig, de a legtöbben ott maradtunk kicsit “beszélgetni”. Na ebből az lett, hogy hirtelen ötlettől vezérelve (és mert van egy meleg kollégám, akit egyébként nagyon kedvelek) éjfélkor elmentünk a helyi G-Bárba, avagy meleg bárba. Hát ez is teljesen epik volt, nem igazán így terveztem a verseny előtti estét, de oda se neki. Ezt megelőzen egyébként már kaotikus, kerti asztalon táncolós hangulat volt, amiről bőven van videóm, de nem érzem korrektnek a kollégáimat kiszolgáltatni, elég ha rólam tud mindenki, itt a blogon. Valahogy 4 körül pedig haza kerültem és nagyjából 2 liter víz elpusztítása után úgy éreztem, készen vagyok a másnapi megmérettetésre. Egyébként, hogy kerek legyen a story, nem edzettem igazándiból a verseny előtt nagyjából 1-2 hónapja már.

A verseny:

Az úton odafele, kissé másnaposan elkezdtem nézni a Nordic Race instagramját, ami a lehető legrosszabb ötlet volt. Telis-tele volt képekkel, ahol emberek gyakorlatilag tetőtöl talpig sárosak, véreznek, mintha valami háborús filmet néztem volna. Gondoltam, már késő. Délután 13.00 körül érkeztünk meg, addigra már javából ment a verseny és ömlött az eső is. Ahogy letáboroztunk, kezdett átragadni ránk is az érzés, hogy “igen, megcsináljuk, kemények vagyunk”. I mean, szakad az eső, az emberek legtöbbje félmesztelenül, csurom sárosan jön megy, egy hatalmas fedett sátorból és több hangszóróból üvöltött a zene, magával ragadó volt az egész hangulat. Kicsit melegítettünk, majd a két cimborámmal beálltunk a startvonalhoz. 5 perces turnusokban indították a versenyzőket, egyszerre nagyjából 15-20 embert max. így 14:14-kor mi is elindultunk.

A táv 5 km volt, ha jól tudom 20-30 akadállyal. Nagyon komolyan vettük mindhárman a csapat szellemet, folyamatosan bíztattuk egymást és végig együtt haladtunk. Nagyjából 200m-ként volt 1-1 akadály, ami bármi lehetett. Hatalmas súlygolyó felpakolása egy asztalra a sárból, farönk cipelés, kötélmászás, kötélen átmászás, autó kerék cipelés dombon felfelé, betondarab cipelés szofisztikált vaslánccal, de volt, hogy nagyjából 8-10 gyűrűn kellett végigmásznod, na ott sokan elvéreztek. Aki nem bírta, vagy leesett, azoknak mindig volt egy “bünti” feladat, ami általában egy kis extra futás volt. Gyakorlatilag mindenhol az út folyamán és az – akadályoknál többen is – álltak különböző önkéntesek akik irányt mutattak, segítettek vagy csak felügyeltek.

Alapvetően jól vettük az akadályokat, nem voltak nehezek, az igazi kihívás az összetettségben volt. Felemelni egy 60 kg-os gólyót, majd hegyen felfelé futni 150m-t, majd felmászni egy kötélen, miután végig cipelted a rönköt az utolsó 10m-en, akkor egy kósza pillanatban elfoghat az érzés, hogy mintha az összes létező oxigén elfogyott volna a levegőből. Ebben lehet némi szerepe a dohányzásnak. Ennek ellenére, fent tartottam a tempót a másik két sráccal, akik rendszeresen edzenek és nem dohányoznak, ami pozitív. Ami tanulság a jövőre, hogy többet kell futni és ezekhez hasonló, összetett gyakorlatokat végezni, mint például Crossfiten. De ne rohanjuk előre.

Az utolsó előtte akadály volt a mocsár, ahol gyakorlatilag, térdig érő sárban kellett különböző drótok alatt átkúszni, ami néhol olyan közel volt a talajhoz, hogy muszáj volt beletenned a felyed a sárba. Egyébként indokolatlanul sok sár volt, nem csak azért, mert kora reggeltől szakadt az eső és délután 3 órára már nagyjából több ezer ember végig trappolt azon a 20 méteren, de könyörgöm, még slagból is engedtek oda vizet, hiszen nehogy ne legyen elég sár. “Te Géza, nem elég még itt a sár? – Áhh Józsi, a főnök aszondta engedjük bele vizet”. Whatever. Igazából nincs ezen mit ecsetelni (huh) a képek magukért beszélnek. Nekem a fejem itt már nem sáros, mert olyan szinten tele ment a szemem a mocsárral, hogy amint beértem a célba, közel 1,5l vizzel sikerült visszanyernem a szemem világát.

Az aftermath:

Nyakig koszosan és továbbra is kitartóan szakadó esőben ott álltunk a “tiszta” táskánkkal, hogy na, akkor merre az előre? Kiderült, hogy vikinges eleganciával meg van oldva a “fürdés”. Sajnálom, hogy erről nem készült kép, de megpróbálom körülírni. Képzeljetek el egy hatalmas rétet, aminek a szélén van egy 1,5m magas fal, amire a Pista és Géza rálógatott 5db slagot, majd átbattyogtak a szomszédba és megnyitották a hideg vizet. Na, ez volt a fürdési lehetőség. Úgyhogy ott álltunk, közel 80-100-an, nők, férfiak, néhány fiatal és egy csapat katona, mindenki alsóneműben (bár a sártól nehéz volt megmondani, hogy kin milyen ruhanemű volt) és mindenki várta, hogy sorra kerüljön. Na nekem ez volt a legszürreálisabb érzés, teljesen back-to-the-basic. Tehát állunk egy réten, még mindig sárban, mert hogy szakad az eső reggel óta és arra várok 100 vadidegen, közel meztelen emberrel, hogy mindenki előtt elkezdjem a jéghideg vízzel lemosni a mocskot magamról. Kurva jó volt, ha hiszitek, ha nem.

Miután végeztünk, volt egy megint csak esztétikusan elkeritett 2×20 négyzetméter, ahol nők és férfiak külön át tudtak öltözni. Itt se volt ám fedő, csak egy elkerített része a rétnek. Én itt már mindenre szartam, táska alá bevágtam egy Fotexes műanyag zacskót, rá a táska, majd szépen minden mocskos ruhadarab a zacsiba, én meg felöltöztem. Ami baromi érdekes volt, hogy a buszhoz sétálva, még mindig nyomokban sárfoltosan, az ömlő esőben, de már tiszta ruhában, az volt az érzésem, hogy “Igen, megcsináltuk, mit nekem az eső”. Olyan szintű “beleszarok” érzés, az a megrendíthetetlenség, hogyha “a dzsungelt túléltem, ez már semmi”, hogy az elképesztő. Tegyük hozzá, valószínűleg azért volt ez új érzés, mert alapvetően, mint szerintem a legtöbb modern ember, ha esik, mindenki esernyőt húz és próbálja minden módon menteni a seggét az esőtől. Nekünk nem volt se esernyő semmi és ennek ellenére is minden rendben volt.

Úgyhogy remekül zárult a kaland, kisebb zúzódások itt ott kijöttek másnap, de mindenkinek csak ajánlani tudom. Egyébként mi nem foglalkoztunk a helyezéssel, de a körülményekhez és előzményekhez mérten a 451. hely engem teljesen meglepett, elégedett voltam vele. Azóta elkezdtem ugyanezzel a barátommal crossfitezni, amit nagyon élvezek. Sokkal több összetett mozgás van napi szinten és ellentétben a konditeremmel, itt nincs két egyforma edzés és minden egy alkalommal, mikor végzem, úgy érzem, hogy ez egy tökös, kemény munka volt. A lenti képen például a most vasárnapi edzés után készült képet látjátok, amin indokolatlanul gorombán festek, de tegyetek egy szívességet és nézzetek rá a másik képre, ami az edzést írja le. Gyakorlatilag egy amerikai tengerész gyalogosról, Michael Murphy lett ez az edzés elnevezve, aki Afhganistánban az életét vesztette a háborúban. Ebből kifolyólag az egész sorozatot egy 9 kg-os+ mellényben kell végig élvezni. Parádés vasárnap volt, végre újra úgy éreztem, hogy élek.

Természetesen ez része annak, hogy szeretnénk idén még több alkalommal is a Nordic Race-hez hasonló akadály futó versenyre menni, de ez még a jövő zenéje.

2018-09-23T13:17:33+00:00July 3rd, 2018|

Leave A Comment