Úgy döntöttem, hogy ideje kipróbálni egy rendhagyó módját a nyaralásnak. Három hetet utaztam, amiből az első hetet egyedül töltöttem Barcelonában. Ezelőtt soha nem utaztam egyedül ilyen formában és őszintén, kicsit tartottam is tőle. Nyilván az ember látja, hallja, hogy egyre többen mennek világgá, de valahogy szerintem a legtöbbünkben van egy furcsa érzés ezzel kapcsolatban. “Nincsenek barátaid, vagy családod, akivel utazz?; Nem leszel magányos egyedül?; Nem félsz, hogy hülyének fognak nézni, amiért egyedül utazol?” – na ezeket mind megkaptam és az irónikus az egészben, hogy én is pontosan így álltam a dologhoz, mert ismeretlen volt, bár valahol a kíváncsiság bennem volt. Szerencsémre, egy kis unszolás a coach-omtól segített meghozni a döntést, hogy “Ugyan, tényleg, mi a legrosszabb, ami történthet?”. Így foglaltam le 3 éjszakát Mallorcán majd 4 éjszakát Barcelonában, hostelben. Egyébként, a linken keresztül eléritek a coach-om oldalát, mindenkinek bátran ajánlom, a közeljövőben látni fogjátok, hogy a közös munka nekem gyökeresen megváltoztatta/fogja változtatni az életemet. Referáljatok rám nyugodtan.

Fura volt “készülni” a nyaralásra, mert ötletem nem volt, mit várjak. Sose aludtam még hostelben, most pedig arra készültem, hogy 8-16 vadidegen, fiú-lánnyal együtt fogom tölteni az éjszakákat. Volt, hogy elkezdtem programokat írni, de úgy voltam vele, hogy az egész a spontanitásról kéne szóljon, úgyhogy igazándiból tök felesleges az egész. Azért, biztos ami biztos, az első 2 napot Mallorcán szépen betábláztam, hátha nem lesz társaságom. Little did I know.

Hétfő este 20.00-ra foglaltam a repjegyet, így teli energiával keltem fel aznap. Éppen a városból bicikliztem haza, mikor kaptam egy SMS-t, délután 14.00-kor, hogy “Sajnálunk, de a járatát töröltük. Lépjen kapcsolatba az ügyfélszolgákkal és foglalja át másik napra/gépre a jegyét, vagy kérje az ár visszatérítését”. Mi a fasz? Gondoltam én, hogy ez nem a United Airlines az USA-ba, bár a RyanAir lassan kezd felnőni a feladathoz… Noha, a céges telefonom előnyét kihasználva közel 1,5 órás biztosító/Ryanair telefondiskurzus után sikerült azt a megoldást találni, hogy ugyan nem tudnak Mallorcára aznap már eljuttatni (csak úgy, ha én valami csillagászati áron veszek más légitársaságnál jegyet, ők meg majd talán visszafizetik, ami a történtek után nem tűnt túl hitelesnek) de másnap este ment egy gép Barcelonába. Úgy voltam vele, hogy ez a sors keze, kellett nekem végig tervezni a Mallorcai 2-3 napot, igaziból mehetnék rögtön Barcelonába. Így is lett, foglaltam 2 extra éjszakát a hostelbe, ahova egyébként már Csütörtöktől foglaltam és beletörődtem a dologba.

A repülőút is érdekes volt. Miután átfoglaltam a jegyet, akkor jöttem rá, hogy Barcelona külvárosi repülőterére fogok megérkezni (Girona–Costa Brava) ami egy baráti 103 km a belvárostól. No most, nem itt van a gond, hanem ott, hogy a repülőmnek este 23.00-ra kellett volna leszállnia, az utolsó transferbusz pedig 0.30-kor indult és volt egy olyan sanda gyanúm, hogy a RyanAir itt is keresztbe fogja húzni a terveim. Innentől nem vicc a dolog: 0.21-kor landolt a gép, én pedig több fohász és ima elmorzsolása után 0.26-kor kivetődtem, mint aki az életéért fut és 0.31-kor sikerült pont ajtócsukás előtt elérni a buszt. RyanAir vs Balázs 1-1. Éjjel kettő környékén meg is érkeztem a belvárosba, itt még várt rám egy röpke 30 perces séta – őszintén, annyi rémtörténetet olvastam/hallottam az ottani közbiztonságról, hogy szégyen vagy nem, de volt egy kis félsz bennem miközben az üres, sötét mellékutcákat szelltem át a bőröndömmel. Mindenesetre odaértem, becheckkoltam és kidőltem. Így indult a story.

Igazándiból a hostel egy hatalmas meglepetés volt. Teljesen tiszták voltak a mosdók, a fürdők, ezeket a folyosón lehetett megtalálni, a szobák pedig a légkondi miatt kellemes 16 fok körüli hőmérsékleten voltak tartva. Az első két éjszakát 16-od magammal töltöttem, ami 8 db emeletes ágyat jelent. Minden ágy alatt volt egy kihúzhatós egység, ahol a bőröndöt és ruhákat lehetett tárolni. Természetesen itt érdemes volt saját lakatot tenni a szekrényre, de így legalább biztonságban éreztem a napközben otthagyott értékeimet. Minden ágy mellett volt egy elhúzható függöny, ami adott egy árnyalati privát szféra érzést, emellett pedig volt konnektor és egy apró lámpa is minden ágyhoz. Leszámítva a hangot és az esetleges szagokat, teljesen jó körülmények voltak alvás és szállás szempontjából. A hostel a St.Christopher Inn nevet viselte, ami egy franchise része, van Párizsban, Berlinben és Londonban is. Amelyikben én voltam, az konkrétan a város központjában található La Rambla fő sétáló utcától volt 50 méterre, úgyhogy a lokáció is teljesen hibátlan volt. A legjobb része pedig a hostel aljában található közös helység/bár/étterem volt. Itt minden este volt 9-től egy “Welcome/Get together” rendezvény, ahol az új jövevények együtt leültek és indult az ismerkedés. Ez nyilván az elején kicsit awkward, de elképesztő olcsón lehetett sör/alkoholt venni, úgyhogy általában félórán belül már az emberek többsége beer pongozott, ping-pongozott vagy összeült élőzenét hallgatni.

Itt a jobb oldali lennék én

Az első reggel úgy voltam, hogy lesz ami lesz, lemegyek először reggelizni. A liftben volt egy mexicói pár, akik épp indultak haza, így nekem és egy kanadai lánynak, aki úgyszintén a liftben volt, átadtak egy 4 EUR-os utalványt a lenti étteremhez. Hát, gondoltam, ez eddig nem rossz. Próbáltam helyet találni, de kb a 20 asztalnál mindenki egyesével ült, úgyhogy azt gondoltam, itt az ideje a komfort zóna tágításnak, így leültem a liftes kanadai lányhoz. Baromi jót beszélgettünk és hamar kiderült, hogy Magyarország a kedvenc helye, imádja Budapestet, korábban pedig nem csak, hogy Dániában, de itt Aarhusban tanult. Erre így mi az esély? Nem tudom, de úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk a 10.30-kor induli, ingyenes városnéző túrára. Itt rajtunk állt, hogy mennyit fizetünk az idegenvezetőnek (10 EUR-t adtunk, mert egyébként ügyes volt) és együtt mentünk a hostel többi vendégével. Legtöbben amerikaiak vagy kanadaiak voltak, én voltam egyedül európai. Három órát sétáltunk a belvárosban a Gothic kerületben, erről nem akarok túl sokat írni, már többen, jobban összefoglalták a látványosságokat. Pár perc séta után feltűnt, hogy van egy srác, akinek gyakorlatilag ugyanott, ugyanolyan tetoválása van, mint nekem, csak a jobb kezén. El is kezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy egy elképesztő jófej srác. Floridában nőtt fel, túl van a ház, autó, feleség, munkahely mókuskeréken és 3 éve járja a világot. Nem akarok részletekbe menni, de nagyon inspiráló volt, hogy lehet így is élni. Ez is olyan, hogy hallod, hogy a haverod haverja elment és utazik stb. de én nem nagyon találkoztam senki ilyennel eddig. A városnézés után kimentünk a La Barceloneta tengerpartra, ahol egy újabb szürreális élmény várt.

Elmesélte, hogy tőzsdén kereskedik és meg is mutatta, hogyan működik ez. 8 perc alatt egy kis szerencsével csináltunk 250 dollárt, a szemem láttára. Beszarás. Ettől felbátorodva, az a döntés született, hogy ebből akkor rettentően jól fogjuk érezni aznap magunkat. Így történt, hogy pár perccel később a közelünkbe ült pár lány a strandon. Újonnan szerzett cimborám pedig azt gondolta, remek ötlet lenne meghívni a lányokat néhány koktélra, s megkért, hogy mivel neki tetszik az egyik lány, menjek oda vele. Ha egy órával előre pörgettünk, egy pillanatra elgondolkodtam: ott vagyunk a lányokkal és 2 másik svájci sráccal akiket aznap ismertem meg, a hordozható hangfalról üvölt a zene, mindenki koktélozik és táncol, én pedig ott ülök a szélén és gondolkodom, hogy “hogy a viharba kerültem ide” – persze a jó értelembe. Aki ismeri Dan Balzarian-t, na arra hasonlított a szitu. Long story short, vicces és jó hangulatú délután volt, én hatalmas wingman voltam, este pedig a hostelben volt közös sörözés, itt már nagyjából egy 15 fős társasággal, akik úgyszintén vendégek voltak.

Második nap megint csak reggeli közben ismertem meg egy másik amerikai srácot, akivel lementünk együtt a strandra. Később kiderült, hogy Afghanisztánban volt katona két évig, de azóta több sérülés miatt visszavonult és gyakorlatilag 30 – néhány évesen rokkant nyugdíjasként él. Elgondolkodtam, hogy elsőre ez mennyire imponáló: neki is meg van oldva az anyagi élete, elképesztően sportosan nézett ki, #nohomo de egy kifejezetten jóképű, jókiállású srácról van szó. Ám ahogy egyre többet hallottam a háborús kalandokról, egyre kevésbé kívánkoztam a helyzetébe. Mesélt arról, milyen, amikor először rádlőnek, mikor hónap alatt 10-20 barátod hal meg és gyakorlatilag már reziztens vagy a halálhírre és arról is, hogy a 150 katonából aki visszajött, 15 azóta öngyilkos lett. Neki is vannak rémálmai és mást poszttraumás stressz tünetek, amibe már bele se megyek. Ezek után elgondolkodtam, hogy, vajon mennyit ér, ha az embert ilyen szempontból, zsoldosként egy életre “kifizetik”? Az egészség, akár mentális akár fizikális, egy olyan dolog, amit nem minden esetben tudsz visszavásárolni.

Egy szó mint száz, még egy másik ex-katona csatlakozott hozzánk az öccsével, akinek a legénybúcsúját tartották aznap este, szűk körben. Így esett, hogy erre meghívást kaptam és Barcelona egyik legnevesebb bulizóhelyén, az Opiumba találtam magam hajnal 3-kor egy VIP asztalnál. Elképesztő hangulat, több ezer ember, jó zene, fények, ez is komoly élmény volt. A spanyoloknál megszokott, hogy buli után kimennek a partra, így mi is így tettünk. Nagyjából egy 8 fős társasággal ültünk a parton, amikor jött a remek ötlet, hogy ugyan, miért nem megyünk be a tengerbe? Meztelenül. Először egyértelműen kijelentettem, hogy nincs az az isten, hogy én ezt bevállaljam, aztán megint kicsit kívűlről megvizsgáltam a szituációmat és arra jutottam, hogy igaziból, egyszer élünk, mikor ha nem most. Egyébként érdekes, hogy (tabu vagy nem, ez a saját blogom) mekkora divat a füvezés a spanyoloknál, sokkal inkább, mint az ivás. Napközben is a parton és este is rengetegen ültek kint a parton egy-egy vicces cigivel. Nekem ez kicsit abszurd volt, meg személyesen nem is rajongok a dologért, úgyhogy én ebből kimaradtam, de érdekes volt látni ezt is. A videó pedig azt a momentumot örökítette meg, ahogy felszolgálják a 100k HUF italt a bulizóhelyen. Micsoda clown fiesta.

A következő nap újra “egyedül” voltam, de előző nap befizettem a hostel által szervezett és beharangozott medencés bulira. Ki kellett fizetni 20 EUR-t és cserébe busszal átvittek és megkaptad a belépőt is. Azért választottam ezt, mert a korábban megismert srácok már tovább utaztak, így azt gondoltam, ez egy jó lehetőség megint, hogy új embereket ismerjek meg. Nagyjából 30-an mentünk a kisbusszal, fiúk-lányok egyaránt, de a fiúkkal nagyon komoly csapat alakult ki, akikkel a maradék napot töltöttem. Két britt srác és két austrál srác volt, akivel különösen jó kapcsolat alakult ki, ők is mindannyian csak utazgattak Európában. A medencés buli jó volt, de alapvetőleg eszméletlen drága, 13 EUR/sör és hasonlók, de hangulat kárpótolt. Erről a videó jobb betekintést nyújt.

A maradék napokat a testvér párral és az aussie srácokkal töltöttük, bejártuk a Park Güell-t ahol Guadi háza is volt, elképesztő szép volt mind az építészet, mint a természet és a kilátás. Ellátogattunk a Sagrada Familia-hoz is, az is elképesztő volt, noha én már a legtöbb nevezetességet láttam itt évekkel korábban. Esténként általában a hostel aljában lévő közös helyen beszélgettünk, játszottunk, zenét hallgatunk és vagy elmentünk kipróbálni néhány éttermet. Így telt el az a közel 6 teljes nap, amit rendkívül élveztem. Nyilván, ez egy előny és hátrány is, hogy rengeteg embert meg lehet ismerni, bulizni kifulladásig, ha az ember erre kapható. Alapvetően az első néhány éjszaka után nekem lassítani kellett, szerettem volna többet látni a városból és nem éjszaka bulizni aztán átaludni a napot. A másik oldalon, ugyanakkor nehéz volt motivált maradni a városnézéssel kapcsolatban, mikor a napon közel 40 fok volt még késő délután is és valami félelmetesen sok ember volt, konkrétan mindenhol.

Nekem a tapasztalat az volt, hogy ilyen felkapott, turista központú helyre érdemes elmenni, de rövidebb időre, lehetőleg egy kevésbé forró időszakban és csak 2-3 éjszakára, ha az ember ismerkedni és várost nézni is akar. Ami furcsa volt még, hogy naívan azt gondoltam, lesz, hogy magányos leszek, de gyakorlatilag az egész ott töltött idő alatt talán az utolsó este egy órát voltam egyedül, egyébként pedig folyamatosan új emberekkel voltam körülvéve. Ez szerintem nagyon pozitív és megcáfolja azt a hipotézist, hogy egyedül utazni magányos dolog – legalábbis én nem így éltem meg. Rengeteg érdekes, inspiráló és tanulságos történetet hallottam a világ minden tájáról, ami elképesztő motivációt adott a jövőbeli utazáshoz. Nem mellesleg, mind az ausztrál, mind a britt srácokkal megegyeztünk, hogy meglátogatjuk később egymást, így nekem már jövőhéten vendégeim lesznek, én pedig, ha minden jól megy, jövőre el fogok látogatni Ausztráliába. Kell ennél több?

Ha tetszett amit olvastál és van bármilyen ötleted, kérdésed vagy véleményed, amit megosztanál, akkor ne tartsd vissza, erre van a komment szekció. Szívesen hallanám, hogyha tudnál tanácsot adni, hova és hogyan érdemes utazni.

Ha pedig érdekel a 8 pontos útmutatóm, hogy hogyan értem el az eredményeimet az elmúlt 5 évben, azt le tudod tölteni itt.

Mehet!
2018-09-23T13:13:56+00:00August 18th, 2018|

Leave A Comment