Olvasási idő: 8 perc

Wat Phra That Doi Suthep

Ahogy írtam korábban, eldöntöttem, hogy 14 napot fogok a Dui Suthep hegyen található “International Budishm Center”-ben tölteni. Alapvetően két féle buddhista meditációs program létezik, ez a Vipassana, avagy “insight meditation” elveit követi, abszolút ingyenes (adományokból tartják fent).  Akik nem ismernék ezt a metódust, azoknak itt egy rövid ismertető erről.

Vipassana can be translated as “Insight,” a clear awareness of exactly what is happening as it happens. Samatha can be translated as “concentration” or “tranquility.” It is a state in which the mind is brought to rest, focused only on one item and not allowed to wander. When this is done, a deep calm pervades body and mind, a state of tranquility which must be experienced to be understood.
Forrás: https://tricycle.org/magazine/vipassana-meditation/ 

Miért jelentkeztem?

Szerettem volna egy kicsit távol lenni a világtól, lecsendesülni és befelé figyelni. Már pár hónapja esténként gyakoroltam a meditiálást otthon, noha nagyjából összesen napi 15-20 percet, lefekvés előtt. Általában segített, hogy elcsendesüljenek a gondolataim és el tudjak aludni, s némi békességre leljek. Ezért gondoltam, hogy ha már utazom, itt lenne az ideje mélyebben megismerkedni magammal és a meditációval. Olvasva a soraimat, jókat mosolygom a gyermeki naivitásomon.

Hogy néz ki egy ilyen elvonulás?

Sok különböző szabály van, amit be kell tartani, mindegyiknek az a lényege, hogy elengedj minden olyan dolgot, ami megzavarna abban, hogy csak magadra figyelj. Sokan ezek miatt nem mernek belevágni, hiszen már első olvasásra nehéznek tűnnek. A buddhista szerzetesek 227 szabályt követnek, nekünk ez csak 9-re volt redukálva, a legeszenciálisabbakra.

  • A meditáló az elvonulás alatt nem gyakorolhat semmilyen más metódust (thai-chi, fitness, yoga)
  • A meditáló az elvonulás alatt nem dohányozhat illetve ihat alkoholt.
  • A meditáló az elvonulás alatt nem ehet ételt 12.00 után.
  • A meditáló az elvonulás alatt nem beszélhet a többi meditálóval, csak vészhelyzet esetén.
  • A meditáló az elvonulás alatt nem írhat, olvashat, hallgathat zenét, használhat telefont illetve internetet.
  • A meditáló az elvonulás alatt udvariasan kell üljön, a térdén, oldalt vagy keresztbe tett lábakkal.
  • A meditáló az elvonulás alatt nem irányíthatja a lábfejét Buddha képek, szerzetesek vagy más meditálók felé.
  • A meditáló az elvonulás alatt le kell üljön, ha a szerzetes is ülő helyzetben van.
  • A meditáló az elvonulás alatt ha valamit ad a szerzetesnek, azt két kézzel kell tegye.

Hogy zajlott egy nap?

A fent látható volt a beosztás. A nap reggel 5-kor indult, mindenki saját magát ébresztette. Fél óra múlva pedig a meditációs terembe a szerzetes – vagy más néven tanár – tartott egy közel egy órás beszédet. Ez abszolút barátságos volt. Különböző történetek mesélt arról, hogy mennyire fontos, hogy visszamegyünk a hétköznapi életünkbe, akkor annak ellenére, hogy elfoglaltak vagyunk, hagyjunk időt a lelkünk, a belsőnk ápolására. Mesélt több különböző történetet arról, hogy emberek, különösen felső vezetők, a sok siker ellenére boldogtalanok és az alkoholban keresik a választ, mielőtt meditálni kezdenének. Sokan panaszkodnak neki, hogy unják a rutin munkát és ha ők is szerzetesek lennének, mennyivel boldogabb lenne az életük. De erre ő megjegyezte, hogy ő 12 éves mindennap ugyanazt a rutint követi, nincsen szabadnapja, mégis, teli szívből, szeretettel csinálja. Nem csak – és főként – azon múlik, hogy mivel foglalkozunk, hanem, hogy tiszta szívvel, szeretettel csináljuk azt. Sokat beszélt arról is, hogy a jó vagy rossz valamilyen határok között szubjektív és a legfontosabb, hogy kövessük a megérzéseinket, hallgassunk a szívünkre. Mondott néhány olyan történetet is, halálesetekkel, amiket nem említenék meg, mert megrázóak, de a lényeg, hogy tartalmas, nehéz, mély mondanivalójú történeteket tanított.

Az étkezés

Enni csak reggel 7-kor és 11.00-kor lehetett, a szerzetesek főztek. Általában rizs volt valamilyen nagyon csipős, zöldséges körettel – ettől sokan rosszul is lettek, hánytak éjszaka. Nem tudnám, ha csak nem a szobám közvetlen a mosdó mellett lett volna. Alapvetően nem volt kihívás az evés ilyen mértékű redukálása, hiszen vajmi kevés mozgást csináltunk napközben, meleg is volt, így nincs az embernek igénye sokkal többre, legalábbis nekem nem volt. Ezen felül, ha az ember kívánt egy teát, vagy turmixot, akkor egy nap egyszer fel lehetett menni a pár utcával lévő templomi bazárba és venni valami apróságot. Az érdekes az, hogy mikor az ember megérkezés, a 9 szabály miatt azt gondolnánk, hogy “szinte már semmit sem szabad csinálni, levegő vételen kívül” – de ez nem igaz, alapvetően a rugalmassak az elvonulás vezetői, csak azt a néhány szabályt kell betartani. Szerintem ez inkább fejben dől el, azt éreztem, hogy mindentől el vagyok vágva és szószerint “csak” meditálnom szabad. Ez második napra elmúlt, ugyanis muszáj volta felmenni WC papírt venni – ekkor jöttem rá, hogy ami az első nap limitált és rettegésben tartott, hogy nem fogok tudni wc-re menni, az a saját elmém, ugyanis sehol nincs leírva, hogy nem lehet wc papírt vásárolni az elvonulás alatt.

A szállás

A férfiak és nők külön ház blokkokban kaptak szobát. Mindenki egyedül aludt, egy börtönhöz hasonlító, ám kicsit tágasabb szobában. Az ágy nagyon kemény volt, de meglepően kényelmes és rendkívűl jót aludtam rajta, úgyhogy ez pozitívum. A wc és fürdő osztott volt, nagyon puritán, hogy finoman fogalmazzak. Az egyetlen hátrány a szállásnak, hogy a hegy maga erdővel borítótt és a szállás is az 1920-as években épült, így mindenhol nyüzsögtek a hangyák, ezerszámra. Nem bántottak, de abszolút nem volt higénikus úgy tusolni, hogy közben mindenhol hangya van a lábad alatt. Próbáltam kisöpörni, de fél órán belül újra tele volt velük minden. Ezzel szemben a természet varászlatos volt, a hegy miatt elképesztő kilátás volt, és sokat ültem a templom szélén, csak bámulva le a hegyről Chiang Mai városára. Látszott mindenhol a természet ereje, ahogy a házakat, templomokat körbe ölelték a fák, itt-ott utat törve akár a betonba vagy a fa szerkezetbe. Kicsit a Dzsungel Könyvére hasonlított.

Mit éreztem?

Az első nap nagyon kemény volt. Amiatt, hogy nap beszélhettem senkivel, nem néztünk egymás szemébe, már pár óra után este az az érzésem volt, hogy nem számítok. Hogy nem szeretek senki, hogy hiányzik a családom és rettentően egyedül vagyok ezen a világon – Ázsia közepén, valami hegycsúcson, egy börtönszerű szobában. Próbáltam magamat nyugtatni, hogy ez bizony tényleg nehéz szitu, és másnap jobb lesz.

Így is lett. Élveztem a reggeli elbeszélést, majd napközben egyre inkább lecsöndesedtem és elfogadtam a helyzetet. Nagyjából 6x 30 percet meditáltam, a többi időt sétálással, üldögéléssel töltöttem. Nehéz volt megszokni a rengeteg ülés, meg tud fájdulni keményen az ember térde és háta. Este pedig jött a kántálás. Itt mindenki kapott egy fonetikusan, Thaiul írott könyvet, amiből a szerzetessel és másokkal együtt, közösen kellett énekelni egy órán keresztül, keresztbe tett lábbal a földön. Elsőre élveztem, mert legalább újra közösségben voltunk, noha senki se nézett a másikra, vagy szólt a másikhoz.

A harmadik nap pedig még jobb lett. Már 8x 40 percet meditáltam és békességben voltam magammal. Nem voltam teli mindenféle elburjánzó gondolattal, hanem megértéssel figyeltem, mik mennek keresztül az agyamon. Befelé figyeltem és próbáltam implementálni, amit a tanár mondott. Mindennap volt egy nagyjából 2-4 perces beszélgetés a szerzetessel, noha inkább egy monológot kellett hallgatni arról, hogy mi a következő gyakorlati meditációs lépés. Átalában ez 20 perc sétáló meditáció, majd 20 perc ülő meditáció volt, ami 5 perccel növekszik minden nap. Ezt a kört kell 6-8x ismételni naponta. Itt nekem hiányérzetem volt, hiszen a tanár megkérdezte, hogy “Are you okay? – Yes” majd elmondta a monológját és utamra engedett – esélyem se volt őszintén elmondani, mit érzek. Bár sokak szerint ez nem is erről kéne szóljon, hanem magamon kell dolgozni, nekem mégis hiányzott.

Délután, ahogy üldögéltem a napsütésben és néztem a várost, valami elkattant. Azt éreztem, hogy a legnagyobb tanulság az volt, hogy kövessük a szívünket és próbáljunk helyes döntéseket hozni. Az éreztem belül, hogy az elvonulás hasznos, de én tovább szeretnék menni, utazni és világot látni, bennem egyszerűen ennyi van. Éreztem az első 1-2 nap is ezt, de eddig nem volt ilyen erős. Egyszerűen azt éreztem, hogy nem tudok egy percet se maradni, mennem kell. Az esti kántálást megcsináltam, de már az is olyan távolinak tűnt, hogy egy buddha szobor előtt, idegen nyelven szavalok valamit, amit nem is értek – én nem ezért jöttem. A legnagyobb kincs a meditálás és a reggeli elbeszélések voltak, de azért nem fogom magamat kínozni még 11 napon keresztül.

Így amint lefekvés idő volt, összepakoltam, visszaadtam a kulcsot és eljöttem. Sötétben, a hegy közepén, szállás nélkül, 2 órányira a belvárostól, úgy éreztem, hogy nem bírom. Felsétáltam a főútra és akkor először elöntöttek az érzelmek. Elsírtam magam és sírtam nagyjából 1 órán át, a taxiban, ahogy vezetett a kanyargós, sötét hegyi úton lefelé a városba. Nem éreztem, hogy a kudarc élmény miatt, sem a felszabadultság miatt, nehéz szavakba öntenem, hogy miért. Sokat tanultam magamról, hogy mennyire fontosak a szeretteim és hogy hosszú út áll még előttem. Talán egy másik ponton az életben vissza fogok térni.

A tanúlság

Ami érdekes, hogy a szerzeteseknek sincs némasági fogadalmuk, ők is használnak internetet és alapvetően sokat beszéltek erről, hogy az ember szociális lény, szüksége van a kapcsolatokra. Viszont, ha valaki kezdő, akkor csak ennyire lecsupaszítva  – minden függőségtől – lesz teljesen ráutalva, hogy magába nézzen, különben túl erős a külső világnak a behatásai. Ellenben a szerzetesek már megtanulták azokat a helyén kezelni, ezért szabad nekik. Ez volt, ami talán a legnehezebb volt.

Visszatekintve, látom a weboldalon is, hogy kezdőknek elsőre 4 napot írnak maximum, majd fokozatosan többet (5, 7, 10, 14, 21) amit utólag belátok, hogy kár volt – mindenféle komolyabb, megelőző gyakorlás nélkül – belevágni ekkora fába a fejszém. Úgy éltem meg, hogy noha nem aludtam ott és indultam tovább a 4. reggel, de közel teljesítettem az első szintet. Így, vagy úgy, hatalmas lecke, tapasztalat volt és bátran merem ajánlani másoknak, de mindenképpen előzetes, akár csak 1-1 napos verzió kipróbálása után.

Hogy tovább?

A következő állomás Krabi szigete lesz, Dél-Tájföldön, amit az előző cikk kommentjeiben ajánlottatok. Lesz sziklamászás, bungalow és minden más. Az azt követő célország pedig Vietnám lesz. Ha van kommentetek a Vipassana elvonulással kapcsolatban, írjátok meg lent, kíváncsian várom, hogy nektek mi a tapasztalatotok?

2019-02-06T09:37:42+00:00February 6th, 2019|

7 Comments

  1. Hasszan 2019-02-07 at 19:50 - Reply

    Szerintem nagyon tökös dolog hogy vállalod ami történt. Szimpatikus hogy őszinte vagy. Persze máshogy nem is nagyon lenne értelme, de el is sumakolhattad volna.
    Remélem és gondolom, hogy a határátkelőn kapott, sok magas lóról megfogalmazott, lesajnáloan elcelodo vélemény nem szegi kedved. Hajrá!

    • Balázs Judik 2019-02-14 at 05:48 - Reply

      Szia Hasszan,

      köszönöm a kommentedet! Egyetértek, nem tudtam volna tükörbe nézni, ha elsumákolom az egészet. Elvégre erről szól a blog, hogy megosztom a tapasztalataimat, akármilyenek is legyenek azok.

      Határátkelős kommentek pedig pont olyanok, ahogy megfogalmaztad. 🙂

  2. Anonymous 2019-02-07 at 20:24 - Reply

    GO Bazsi GO !!!

    • Balázs Judik 2019-02-14 at 05:48 - Reply

      Igyekszem! 😀

  3. Speedi G 2019-02-08 at 08:25 - Reply

    Hát respekt a vállalkozásért.
    A meditáció a turisztikailag is érintett részén zajlott a templomnak? Épp arról tanakodtunk, ilyen tömeges látogatottság mellett hogyan is lehet elvonulni.
    A leírásod meggyőzött, hogy ha lesz elvonulásunk, az inkább egy kis önkénteskedés lesz az elefánt parkban. 🙂

    • Balázs Judik 2019-02-14 at 05:49 - Reply

      Hali!

      Nem, a meditáció a turirásták által látogatott résztől egy jó 15 perces hegyi sétával arrébb volt, így nem keveredett oda senki, akinek nem volt ott keresni valója – és a hangzavar se szűrődött át.

      Az elefánt parkos ötlet is egyébként nagyon jó, sok sikert hozzá! 😉

  4. Pauline Tumeo 2019-02-16 at 03:59 - Reply

    Hey !
    Want to know how it went, tried to read but really not able to get any clue… write in english pleeeaaaaase !

Leave A Comment