“The two most important days in your life are the day you are born and the day you find out why.” – Mark Twain

Hol is kezdjem…Akik ismernek, tudják, hogy évek óta dédelgetett álmom, hogy utazhassak, megkötések nélkül. Ebben talán szerepe volt annak, mikor Dániába kiköltöztem és rájöttem, mi van még Magyarország, Budapest határain túl. Ez az új élményektől előbújó izgatottság az, amit szerettem volna újra érezni. De ennél ez sokkal összetettebb, kösd be magad.

A “miért”
Mindig is érdekelt, hogy a világot megváltoztató, jobbá tevő emberek hogyan gondolkodtak, nőttek fel, ezért több biográfiát is elolvastam (Steve Jobs, Arnold Schwarzenegger, Enzo Ferrari..). Tavaly születésnapomra kaptam meg azt a könyvet, ami elindított egy folyamatot. Ez a Nike brand alapítójának; Phil Knight-nak a remekműve. Ő, ahogy sok más általam nagyra tartott ember, útra kelt, hogy bejárja a világot és megtalálja a céljait. Azóta többször vissza-vissza tértem ehhez a könyvhöz, egyszerűen annyira hajtott a kíváncsiság, avagy a kérdés, hogy “Mi lenne, ha..?”. Azt mind tudjuk, hogy az ő utazásainak mi az eredménye, hiszen szinte mindenki az ő cipőit hordja.

Miután kijöttem az egyetemről (és mikor bementem akkor is) azt gondoltam, hogy ha lesz diplomám, lesz egy menő, jól fizetett állásom, akkor boldog leszek. 5 éven át kőkeményen dolgoztam és elértem a tinédzserként vízionizált életet. Elképesztő emberek a kollégáim, rugalmas a munkaidőm, nem megterhelő a munkavégzés, elképesztő sok extra dolgot biztosít a cég és biztos vagyok benne, hogy a legtöbb korombelinek ez a hely lenne az álommunkahely, ahogy nekem is annak tűnt közel két éve. Viszont sok mindenre rájöttem azóta. Minden pénzt el lehet költeni és ez önmagában nem fog boldoggá tenni. Ahogy telt múlt az idő, a legtöbb barátom el- vagy hazaköltözött, az ex-barátnőmmel szétmentünk, így volt időm bőven azt kutatni, hogy vajon mit is szeretnék az élettől?

A pénzen túl

Sokáig nem egészen értettem, miért nem vagyok boldog, mi hiányzik, hiszen látszólag mindenem megvan. Azonban mikor idén nyáron megléptem, hogy egyedül elutazzak Barcelonában, kaptam két nagyon erős jelet az élettől. Két olyan emberrel ismerkedtem meg (itt találjátok a részletes beszámolót) akik megtehették, hogy azt csinálják, amit akarnak, mert anyagilag függetlenek voltak; mint leszerelt katona és mint tőzsdei kereskedő. Ugyanakkor, egyikük se volt feltétlenül boldog, mindkettőjüknek hiányzott valami. Itt dőlt végleg össze bennem az a tiniként felállított, materialista jövőkép, ahol a siker és a boldogság mind az anyagi függetlenségg eredménye volt. “Oké, de ha nem ez, akkor mi a boldogság titka?” – kérdeztem magam, napokon, heteken keresztül, hiszen innentől minden alapvető érték megkérdőjelezni látszott.

Múlt héten meglátogatott az egyik emlegett srác és a koppenhágai “kongens have” avagy a “királyok kertje”-ben töltött több órás beszélgetés eredményeként arra jöttem rá, hogy amit ez a srác és én is hiányolok, az egy cél, egy ok, amiért a földön vagyunk. Nem, nem voltam se betépve, se bedrogozva, mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez valamilyen drogmámoros, égből kapott hipszter gondolat menet. Csupán hirtelen megértettem, miért érzem az elmúlt időben demotiváltnak magam a munkahelyemen és útvesztettnek otthon. Pont ezért, mert azt érzem, hogy nem ez az a munkahely és nem ez az életút az, amin nekem járnom kell.

Hát te ezt hogy képzeled?

Egy héttel ezelőtt voltam egy régi barátomnál, aki tetováló s, kérdezte, hogy mi a helyzet, hiszen évek óta nem találkoztunk. Elmondtam, hogy hogyan élek kint és hogy ennek ellenére nem vagyok boldog, valami nagyobb, az emberiséget jobban szolgáló célt és életvitelt szeretnék. Erre ennyit mondott: “Ez nagyon Nyugati gondolkodásnak hangzik”. Az, hogy miért gondolkodnak így nyugaton az emberek, Magyarországon miért nem, egy másik story. Amit én viszont hirtelen felismertem magamban, az az egyetemen tanult, Maslow piramis volt.

Maslow-piramis (vagy Maslow-szükséglethierarchia) Abraham Maslownak az 1950-es években kidolgozott szükségletelmélete, mely a motivációkutatás egyik alaptétele. A motiváció a pszichológia egyik fontos kérdése, azt vizsgálja, milyen késztetésekből fakad, valamint milyen erők állnak a viselkedés hátterében. Miért tudunk bizonyos cselekvésekre hatalmas energiákat mozgósítani, míg másokra viszont nem.

Teljesen megvilágosultam és megértettem az utat, amin keresztül mentem az elmúlt években. Mikor kijöttem Dániába, minden erőmmel azon voltam, hogy az alsó szint igényeit kielégítsem, legyen otthonom és mit ennem. Egyetem alatt a biztonság vitt előre, hogyha a diplomám meglesz, nem lesz miért aggódnom. Majd amint felvettek a munkahelyemre, rögtön a harmadik szintre ugrottam, volt hova tartozzak és az alsó szintek továbbra is biztosítva voltak. Eltelt kicsivel több mint egy év, elértem a következő célt, hogy elismerjenek és elő is léptettek, mint csapatvezetőt, amivel felléptem az utolsó előtti szintre. Nem találom véletlennek, hogy pont emiatt kezdtem el töprengeni azon, hogy vajon én magam, mire vagyok képes, mire vagyok hivatott. Így döntöttem el, hogy elindulok utazni, bejárom a világot.

Akkor most felmondtál?

Október 17-re tették a munkahelyemen az évérteklő beszélgetést, ahol összegezni kell az elmúlt évet és megtervezni a következőt, a közvetlen vezetőddel. Az értékesítés területén és az egész cégnél fontos ez az egy hét, hiszen ezen visszajelzések alapján tervezik a jövő évet. Tudtam, hogy 2019-ben tovább szeretnék lépni, de egyszerűen nem tudtam megtenni, hogy kertelek, mellébeszélek vagy esetleg hazudok a terveimről a kollégámnak, hiszen azt éreztem, tartozom a cégnek ennyivel, azok után, milyen jól bántak velem az elmúlt években. Elmondtam, hogy fel szeretnék mondani, viszont Január végéig maradni szeretnék, mert az utazáshoz bizony pénzre van szükség és szeretnék még félre tenni addig. Teljesen megértőek voltak, sőt, támogattak is. Megköszönték, hogy nem az évtervezés után, valamikor December végén jelentettem ezt be (hiszen csak egy hónapnyi a felmondási időm), mert így adtam elég időt nekik is, hogy keressenek mást helyettem. Nem volt könnyű meglépni, hogy a céget tegyem az első helyre és megkockáztassam, hogy esetleg “kirúgnak” emiatt azonnal és azzal el is úszik a lehetőség a megtakarításra, de azt gondoltam, hogyha nem így tettem volna, akkor nem tudnék a tükörbe nézni később. Január 25. lesz az utolsó munkanapom, tehát még közel 3 hónapot dolgozom, mintha mi sem változott volna.

 

És akkor hogy tovább?

Január 29-én indul a kaland, a Koppenhága – Bangkok repülőúttal. Elképesztő jó érzés volt megvenni a “csak oda” repjegyet, amire lehet, hogy az “Eat, Pray, Love” című film is adott inspirációt. Napokig agyaltam, hogy “oké, felmondtam, de tényleg megyek?” majd pár napja döntöttem el, hogy nincs mese, megcsinálom. Nem túlzok, nagyjából 5 perc kereséssel találtam egy jegyet, kb 80 ezer forintért a Norwegianair-nél, majd felhasználva az előző utakról gyüjtött pontjaimat, konkrétan 42 ezerért tudtam jegyet venni egy 15 órás repülőútra, úgyhogy nagyon meg voltam elégedve.

A terv az, hogy nincs terv. Tényleg. Annyit döntöttem el, hogy Ázsiába fogok tölteni néhány hónapot, évet, attól függően, meddig élvezem és meddig tudom megengedni magamnak. Az első uticél egy pár hetes meditációs tábor lesz, amiről rengeteget hallottam, egyébként először Akkezdet Phiai-ból ismert Saiid-tól egy interjúban, azóta pedig sok más embertől is. Ezután pedig Dél-Kelet Ázsiát szeretném bejárni, Thaiföld, Laos, Cambodia, Vietnám, Philippines, Indonesia, Nepál, India talán. Az utitervről, felkészülésről még lesz részletes beszámoló, de a lényege az lenne, hogy világot lássak, megtaláljam, mi a célom és hogy mivel szeretnék foglalkozni a következő években. Szeretnék részese lenni egy igazi, világtól elzárt meditációs programnak, szeretnék megtanulni szörfözni, szeretnék önkéntesként dolgozni különböző projekteken és mindezek közben, vagy alapján, kicsit jobban megismerni önmagat. Touché.

A vlogolásról is gondolkodtam, de ez még nem egy eldőlt dolog. Ha rajtad múlna, te milyen formában követnéd a blogot, inkább a hagyományos írott, vagy inkább a videózás?
Nagyon érdekelne a véleményed, hiszen ez a blog nélkületek nem működne már rég, így kérlek oszd meg, vagy kommentben, vagy e-mailben a balazs.judik@gmail.hu címen.

 

 

 

 

2018-11-05T07:34:34+00:00November 5th, 2018|

7 Comments

  1. Holecz Lili 2018-11-06 at 00:07 - Reply

    Szia Balázs! Sok sikert kívánok! Blogként szívesen olvasnám a történeted. Üdv, Lili

    • Balázs Judik 2018-11-11 at 21:36 - Reply

      Szia Lili!

      Köszönöm, a blog mindenképpen maradni fog. 🙂

  2. Boglárka Emese Kövesi 2018-11-06 at 00:39 - Reply

    Szia Balázs!

    Kifejtenéd kérlek bővebben, hogy melyik meditációs táborra gondolsz? A Vipassana lenne? Hol ill. kik kínálnak ilyen tábort?
    A Határátkelőn olvastam az irományod, sok mindenben magamra ismertem. Élvezet volt olvasni. Sok sikert az utadhoz!

    Üdv:Bogi

    • Balázs Judik 2018-11-11 at 22:21 - Reply

      Szia Bogi,

      Igen, Vipassana meditációs tábor, ilyet a világ szinte bármely országában találni. Én Thaiföldönön leszek a Prathat Doi Suthep nevű helyen.

      Bővebben itt: https://www.fivethousandyears.org/

      Köszönöm!

  3. Anonymous 2018-11-06 at 00:47 - Reply

    Szia Balázs!

    A Határátkelőn olvastam az “Őrült ötlet” irományod, sok mindenben magamra ismertem. Élvezet volt olvasni.
    Kifejtenéd kérlek bővebben, hogy melyik meditációs táborra gondolsz? A Vipassana lenne? Hol ill. kik kínálnak ilyen tábort?
    Sok sikert az utadhoz!

    Üdv:Bogi

  4. Mate Molnar 2018-11-07 at 12:16 - Reply

    Jó gondolatokat írtál Balázs. Szerintem fuss neki a dolognak. Ez a legjobb spontán gondolatom/tanácsom, amit tudok írni. A dilemmáidat személyesnek tudom érezni, magam is hasonlóképpen voltam (és még vagyok is) így a dolgokkal. Valami magasztosabb cél kell, mert a piramis ahogy be is mutattad nem tudja semmisé tenni azt, amit egyszer már előtte megtapasztaltunk és végig is mentünk rajta. Ha úgy tetszik, “ha egyszer megcsináltad és végig vitted” akkor az többször is menni fog – kérdés, hogy van-e benne kihívás és szándék, vagy már valami újat keres az ember. Kívánom, hogy Te is találd meg a célodat az életben és hadd álljon itt az az idézet, ami anno nálam tette be a kaput és aztán mutatta az utat. “The most important thing is not to live, but to have a reason to live.” – Jean Giono
    Hav en god dag!

    • Balázs Judik 2018-11-11 at 22:22 - Reply

      Szia Máté,

      köszönöm a tanácsodat és a kommentedet!

      Érdekes az idézet is, amit írtál, elgondolkodtató.. Írni fogok a fejleményekről.

      Neked is sok sikert!

Leave A Comment