Olvasási idő: 7 perc

Egy viszonylag átlagosnak mondható  3 órás repülőúttal megérkeztem este 6 körül Szingapúrba. Hallani világszerte, hogy a város elképesztően tiszta és a reptér is hatalmas, így kíváncsian vártam, mi fog rám várni.

Az érkezés

Az emigrációs kapunál itt is ki kell egy beérkező lapot kapni (amit nekem a repülőn nem adtak, de lehet, hogy csak azért nem, mert aludtam..) majd átmenni az ellenőrzésen. Itt azt éreztem, hogy ezt komolyan veszik, legalább 10 ember elvezettek külön szobába (nem tudom, miért) és sok mindenkitől újlenyomatot is vettek.  Lehet érezni a biztonság súlyát – ez rögtön szembe jön, mikor meglátod a beutazó kártya hátoldalán, hogy drog csempészetért azonnali kivégzés jár. Elgondolkodtam, hogy mi van, ha valaki az én hasitasimba drogot rejtett…Vajmi keveset számít a magyarázkodás, úgyhogy csak reménykedtem, hogy nekem semmi drog dolgom nincs és eszerint minden rendben is lesz. Az is látszólag sokszor előfordult, hogy az ellenőr feltett néhány kérdést az utazónak. Nekem csak megkérdezte, hogy egyedül vagyok-e, meddig maradok, majd jó utat kívánt – ami érdekes, mert nem is kérte el a kiutazásról szóló repülőjegyem bemutatását (ez direkt megvolt, biztos ami biztos).

Amint kiértem, vettem egy feltölthető kártyát, készpénzt váltottam, ahogy meg van írva a nagy “backpacker” könyvben. A városig el lehet menni taxival, ez általában 12.000 HUF (60 SGD) vagy kisbusszal 6.000 HUF – de ez másfél-két óráig is eltarthat, mire mindenkit felvesznek, így úgy döntöttem, hogy tömegközlekedéssel veszem nyakamba a világot. Praktikusan, lehet feltölthető utazós kártyát venni és nagyjából 1 órányi metrózás került 1200 HUF-ba. Oké, retrospectively, ez drágának tűnik, de tekintve, hogy a világ egyik legdrágább városáról van szó, én boldog voltam ezzel. Nekem a metró teljesen hasonlít a Budapesten lévő 4-es metróra – letisztult, modern. Később a városba sétálva pontosan láttam, miről beszéltek korábban. Tényleg olyan ez a város, mint egy tipikus ázsiai nagyváros, de kb. 100 évvel előrébb a jövőben. Sehol semmi kosz, minden útfestés, lámpa szolidan működik – az egész teljesen futurisztikus.

Az első estét egy olyan helyen töltöttem, ami helyi különlegességnek számít. Ágyak helyett fülkék vannak, amik teljesen sci-fi hatásúak a fehér és kék fényekkel. Az ár nagyjából 11.000 HUF/éjszaka, ami nekem a budgetem sokszorosa, de ki szerettem volna próbálni, legalább egyszer – és azt gondolom, teljesen megérte. Minden kézenfekvő, az ágy végébe a tv, az ágy melletti safebox, a különböző töltő egységek, a tükőr, és a teljesen Star Wars-ra hasonlító irányító panel. Olyan kicsit, mintha egy űrhajó kabinjában lettem volna. A képek magukért fognak beszélni – és ha egy nem szeretnél drága hotelt, de az olcsó hostelekből is el akarsz szakadni, szerintem ideális választás.

National Musem of Singapore

Egyik fontos tanulsága az utazásnak, hogy sokkal mélyebb betekintést kapunk egy ország kultúrájába, ha ismerjük a történelmét. Ezért rögtön első nap az utam a múzeumba vezetett. Az ár 5.500 HUF (26 SGD) és ezzel meg lehet látogatni a két emeleten lévő állandó kiállítást, plusz az adott időszakban lévő extra, átmeneti (temporary?) kiállítást is. Szerintem abszolút megéri időt áldozni arra, hogy az ember alaposan végig tanulmányozza az ország történelmét, fontos eseményeit és az apró kultúrális részleteket is. Rengeteget tanultam és sokkal inkább megértem azt, hogy hogyan tud ennyi különböző nemzetiségű ember együtt élni ebbe az országban. Tanulságos volt olyan szempontból, hogy Európában mennyire forró témakör az emigráció az elmúlt években, itt pedig együtt él az indiai, kínai, maláj, sőt japán is. Hatalmas feladat volt ez nekik, de azt gondolom, hogy amit ennek ellenére elértek – az a tisztaság, gazdasági növekedés – az példamutató és mi is sokat tanulhatunk belőle.

A másik kiállítás neve Polaroid volt és a fotózás történelmét mutatta be egészen az 1940-es évektől napjainkig, ahol az instant üzenetek és képek (Snapchat, Instagram) a mindennapjaink része lett. Nagyon tetszett, hogy az első felében a bemutatónak gyakorlatilag laikusként megtanították, hogy hogyan készültek az első képek, hogyan alakította ez a divatot és a művészetet is. Nem csak statikus képekkel és leírásokkal, de videó anyagokat is bemutattak. Azt gondolom, hogy noha az utazásról a legtöbben a világ megismerését asszociálják, jó, ha az ember él a lehetőséggel, hogy tanuljon olyan dolgokról, amik noha a hétköznapjaink része, mégis, nem feltétlenül tartozik közvetlenül az “alapműveltség” vagy iskolai tananyag körébe.

In an age where apps provide instant services and smartphones allow us to capture just about anything and everything in an instant, the culture of now has never been so prevalent. Its origins can perhaps be traced back to the late 1940s when Edwin Land first introduced the Polaroid camera to the world, marking a technological breakthrough in the history of photography.

A második része a kiállításnak a modern részére fókuszált a fényképészetnek, illetve arra, hogy napjainkban a fotózás és videózás milyen szerepet tölt be. Volt több interjú olyan digitális ügynökségekkel, akik cégeknek készítenek reklám filmeket és különböző “meme”-ket gyártanak, de volt előadás egy nőtől is, aki  a női egyenlőségért harcol különböző humoros videókkal – és neki ez a módszer a legmegfelelőbb arra, hogy eljuttassa az üzenetét minél több emberhez. Volt szó egy házaspárról, akiknek sokáig problémájuk volt gyerekvállalással, de végül sikerrel jártak – és közben végig dokumentálták ezt blog és Instagram formában. Azóta több százezer követőjük van és ez nem róluk szól, hogy ők ezáltal “hírességek” lettek, hanem hogy sok-sok embernek, akik hasonló cipőben járnak, reményt tudnak adni. Hasonlóan a korombeli Youtuberekhez, akik utazó videóblogot csinálnak – ők is (szerintem) azért népszerűek, mert nem csak bemutatják a világot a saját lencséjükön keresztül (haha), hanem inspirációt adnak arra, hogy modern művészettel is lehet pénzt keresni, továbbá pedig, hogy a tradicionális “egyetem, majd munkahely” rendszer nem feltétlenül az egyetlen jártható út, hanem el lehet különböző szakmákat sajátítani magunktól is (ha ezt szakmának lehet nevezni, de ebbe ne menjünk bele) és megélhetést biztosítani.

Azért fogott meg engem ennyire ez a kiállítás, mert szépen felépítették a fotózást, mint művészetet a kezdetektől, majd ennek az útnak a végén bemutatták, hogy hogyan alakúlt ez át napjainkban. Annak ellenére, hogy van néhány negatív része is a technológiának, szépen perspektívába helyezték azt is, hogy soha nem volt még ennyi lehetősége az embernek, hogy segítsen a többi emberen (akár blog, akár Instagram vagy Youtuberól van szó). Szerintem ez abszolút inspiráló és mindenkinek csak ajánlani tudom.

ArtScience Museum

Azt gondoltam, hogyha egy ennyire innovatív, fejlett városban vagyok, akkor érdemes kihasználni az alkalmat, hogy megnézzem ezt a múzeumot is. Gondolkodtam, hogy mennyit ad, ha még egy napot a városban töltök, lefotózok pár felhőkarcolót, de őszintén, nem ragadott magával a gondolat, így inkább a szellemileg aktív kikapcsolódást választottam – és milyen jól döntöttem.

A belépő ára 6.500 HUF (32 SGD) amivel az állandó és átmeneti kiállítást is meg lehetett nézni. Nekem nagyon tetszett az állandó kiállítás, ahol a minimalizmus volt a központban. 80 különböző kortárs művész mutatta be, hogy nekik mit jelent a minimalizmus – sokszor ez egy keverék volt a nyugati- és a keleti kultúra között. Sokan fotókkal, illetve tárgyakkal mutatták be, hogy nekik mit is jelent ez. Volt egy sötét szoba, ahol egy 20 perces zongora előadást lehetett hallani, mint “minden felesleges extra nélküli dal”. Én kifejezetten élveztem azt, hogy a világ különböző részén élő emberek szabadon bemutatták, hogy ők hogyan gondolkodnak, éreznek.

Az emeleten volt egy átmeneti kiállítás, ahol a környezetszennyezés csökkentésével foglalkoztak, ám teljesen új köntösben. Rengeteg különböző VR (Virtual Reality) feladat volt, de sok olyan is, ami az ott lévő iPad segítségével kelt életre. Az elején egy rövid beszélgetés után megkérdezték, hogyha érdekel a témakör (természetesen) akkor segítenék-e megosztani a kiállítást a közösségi médiák egyikén. Én itt naívan megemlítettem, hogy a blogomra kikerül a cikk – na itt teljes lett a káosz, pozitív értelemben. Rögtön 3 ember kísért végig és gyakorlatilag MINDENT meg kellett néznem, de nem bántam, ugyanis magával ragadó volt. Volt, hogy VR kamerán keresztül a tengerben úsztam és műanyag palackokat kellett összegyűjteni – minden játék végén pedig volt egy leírás, hogy mekkora is a probléma, és milyen apró lépéseket lehet tenni azért, hogy ezen együtt változtassunk. Gyerekeknek és felnőtteknek is tanulságos volt, biztos vagyok benne.

Ami nekem mellbevágó volt, az a következő. Egy iPaddal szembe le kellett ülni ami bescannelte az arcod, majd kikerültél animált képpel a kivetőre, ami kb. mozivászony nagyságú. Utánozta az arcom minden mozgását, a háttérben pedig egy dzsungel volt. Amint behunytam a szemem 5 másodpercre, majd újra kinyitottam, az egész dzsungel lángolt, majd szép lassan felégett. Megjelent egy rövid szöveg, aminek az üzenete annyi lenne, hogy “csak azért mert nem foglalkozunk egy problémával, az még nagyonis valós”. BUM. Nagyon deep és szerintem mindenkinek végégig kéne menni a kiállításon, hogy újra értékelje, milyen fontos a környezetvédelem.

Marina Bay Sand

Sokaknak van a bakancslistáján ez a hotel, nem vétetlenül. Elképesztő kilátás nyílik az egész városra, a tetején pedig egy medences is van. Ez csak a hotel vendégeinek elérhető – no de, gondoltak azokra is, akik csak fel szeretnének menni körülnézni. 22 SGD-ért fel lehet menni és körbenézni, majd a belépő árából vagy egy tál sültkrumplit, vagy egy koktélt lehet kérni. Nagyon hangulatos az egész, teljesen olyan, mintha a Mátrix című filmből lenne egy részlet a város. Hatalmas felhőkarcolók, parkok és fények mindenhol.

Nekem kettős érzésem volt a dologgal kapcsolatban. Mikor 2014-ben először jártam Shanghaiban, teljesen magával ragadott ez a világ, a felhőkarcolós bulik, koktélruhák, fények – most viszont már abszolút nem hatott meg, sőt. Az volt az érzésem, hogy oké, ez tényleg tiszteletre méltó, hogy egy ekkora épületet felhúztak és az egész város épitészetileg nagyon fejlett, de hiába van 1-1 park itt-ott a városban, az egész nekem műanyag. Mindenhol különböző bankoknak a logója villog a felhőkarcolók tetején, ami mindig emlékeztet, hogy az egész annak a végtelen pénzmennyiségnek az eredménye, ami keresztülfolyik az országon és a különböző iparágakon. Nekem semmi természetes nem volt benne, sokkal inkább valahol elszomorított, hogy remélem nem ez a jövője minden nagyvárosnak. Tökéletesnek tűnik kívülről, de míg Budapesten mindenhol szembejön a történelem, valamilyen formában, itt “csak” letisztult üveg épületek mindenhol. Egy szó mint száz, ettől még egy gyönyörű hely és érdemes megnézni, de nekem nem ez az idilli miliő.

Southern Ridge

Ez a város déli részén fekvő dombság összefoglaló neve. Egy közel 10 km-es túra alatt végig lehet járni 3 különböző parkot (Mount Faber park; Telok Blangha Hill park; Kent Ridge park) amit összeköt a Henderson Wave nevű híd. Van erdős rész, lépcsős, kiépített utas szakasz és több különböző kilátó is. Ha az embernek van ideje és el szeretne rugaszkodni a felhőkarcolóktól, akkor mindenképp érdemes eltölteni itt egy fél napot.

Következő Állomás

Négy nap után tovább mentem a Fülöp szigetekre. Sok embertől hallottam, hogy esetleg ez nem a legjobb ötlet, mert veszélyes lehet, ezért nem Manilába repültem, hanem a déli részen lévő Siargao szigetre. Erről fogok írni bővebben, de röviden annyit, hogy elképesztően kedvesek az emberek és teljesen nyugodt, már-már utópikus a hangulat a szigeten, úgyhogy aggodalomra az ég világon semmi ok.

… és még nincs vége!

Kérdésed van? Írd meg kommentbe.